2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szombattól védettségi igazolvány

A Covid-ellenőrök igazoltathatják is a polgárokat

Szombat 22 órától a vendéglátóhelyek – étterem, kávézó, bár és hasonlóak – zárt helyiségeibe kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni, illetve tartózkodni, ismertette az egészségügyi válságstáb döntését Ana Brnabić miniszterelnök. Mint hozzátette, a visszaélések elkerülésének céljából a Covid-ellenőrök, vagy az adott létesítmény ellenőrzéssel felhatalmazott munkatársai, a Covid-beléptető mellett fényképpel ellátott, érvényes személyes dokumentum felmutatását is kérhetik. Erre a vendéglátóhelyek munkatársai a kormányrendelet elfogadását követően kapnak felhatalmazást – emelte ki a kormány első embere.
A védettségi igazolvány akkor érvényes (azaz zöld), ha a polgár teljesíti az alábbi feltételek valamelyikét: felvette a koronavírus elleni védőoltás második vagy harmadik adagját, azzal, hogy a második oltás óta nem telhet el több mint 210 nap; 72 óránál nem korábban végeztette el a PCR-tesztet és annak eredménye negatív, vagy 48 óránál nem korábban elvégeztette az antigéntesztet és annak eredménye negatív; az egyén átesett a fertőzésen és a pozitív eredményű tesztelés óta nem telt el több mint 210 nap.
A külföldiek tekintetében elfogadják az EU digitális Covid-igazolását, illetve az azokban az államokban kiállított certifikátumot, amelyekkel Szerbia kölcsönösen elismeri a védettségi igazolásokat – emelte ki Brnabić, hozzátéve; a polgárok telefonjukra is letölthetik a védettségi igazolványt, de azt is elfogadják, ha kinyomtatják és magukkal viszik.

A Covid-beléptetővel kapcsolatos szabályok betartását az egészségügyi felügyelőség vagy a kommunális milícia mellett más felügyelőségi szervek is ellenőrizhetik – közölte Ana Brnabić, aki két héttel ezelőtt még abbéli véleményének adott hangot, hogy a védettségi igazolvány bevezetése után csökkenne az oltási hajlandóság. Ezúttal amondó volt, hogy reményei szerint mostantól ismét többen határozzák el magukat az oltás mellett.
Beszámolója szerint a védőoltás első adagját eddig 2,96 millió nagykorú polgár kapta meg, a másodikat 2,83 millió, a harmadikat pedig 792 ezer. A kiskorúak oltási mutatóiról nem számolt be, csak annyit mondott, hogy kevesen vették fel. Immunizáció, immunizáció és immunizáció, hosszú távon ez az egyetlen megoldás, ismételgette Brnabić, mondván, hogy a Covid-kórházak intenzív osztályain ápoltaknak több mint a 90 százaléka oltatlan.

A polgárok telefonjukra is letölthetik a védettségi igazolványt, de a kinyomtatott változata is jó – ecsetelte a válságstáb ülését követő sajtótájékoztatón Anna Brnabić (Fotó: Beta)

A polgárok telefonjukra is letölthetik a védettségi igazolványt, de a kinyomtatott változata is jó – ecsetelte a válságstáb ülését követő sajtótájékoztatón Anna Brnabić (Fotó: Beta)

ESTI LAKODALOMBA IS COVID-BELÉPTETŐVEL

Mi lesz a lakodalmakkal és az egyéb tömeges rendezvényekkel? – kérdezte a sajtótájékoztatón jelenlevő újságírók egyike. Erre válaszolva a kormányfő felháborodottan megjegyezte: „A védettségi igazolvány csak egyike az intézkedéseknek, továbbra is hatályban marad a védőmaszk viselésének és a fizikai távolságtartásnak a kötelezettsége." Egyébként a lakodalmak, a születésnapi bulik és a hasonló rendezvények legtöbbjét vendéglátóhelyeken tartják meg, így azok zárt helyiségeiben 22 óra után szintén védettségi igazolvánnyal lehet tartózkodni" – tette hozzá, rámutatván, hogy amennyiben a rendezvény 22 óráig véget ér, vagy a szabadban szervezik meg, nem szükséges a Covid-beléptető.
A szerdán a koronavírussal való fertőzés szövődményei miatt elhunyt 16 éves, a sajtóértesülések szerint egyetlen társult megbetegedésben sem szenvedő kruševaci középiskolás fiút illetően a miniszterelnök nem tudott részletekről beszámolni, azt viszont elmondta, hogy az eset kapcsán arra kérte a Batut intézetet, ismét vizsgálja felül az iskolákban jellemző járványhelyzetet. Az oktatási minisztériumnak és a válságstáb bizonyos tagjainak ehhez kapcsolódóan eltérőek az értesülései – jegyezte meg Brnabić.
Az N1 tv újságíróját az érdekelte, hogy milyen alapon döntöttek a második oltás hét hónapos érvényessége, azaz a harmadik oltásra való ösztönzés mellett, hiszen a világon egyelőre kizárólag az immunrendszer működése okán veszélyeztetettek vonatkozásában javasolják, illetve engedélyezik az oltás frissítését. Brnabić kifejtette: „Ez nem igaz. A világon vannak olyan országok, amelyekben mindenki számára engedélyezték a harmadik adag felvételét. Szerintem fontos, hogy amennyiben a második oltás óta eltelt hét hónap, a polgár felfrissítse a védettséget."
A miniszterelnök hiszi, hogy egyéb korlátozások nélkül is stabilizálni lehet a járványhelyzetet, ám ehhez arra van szükség, hogy jóval nagyobb legyen az átoltottsági arány, „kiderül, hogy ezt sikerül-e elérni". Mint megerősítette, a válságstáb egészségügyi szakértői ezúttal is megismételték két héttel ezelőtti, a tíz napos zárással kapcsolatos javaslatukat, ám most sem alakult ki konszenzus a válságstáb tagjai között.
Egy másik újságíró arra szeretett volna választ kapni, hogy miért szervezhet az állam tömeges rendezvényeket, amelyeken olykor több ezren vesznek részt, de szinte senki nem tartja be az alapvető szabályokat. Brnabić kifejtette: mindenhol és mindenki megszegi a szabályokat, ám mostantól ennek meg kell változnia, mindenhol betartatják a szabályokat, „azzal, hogy nehéz 30 ezer emberrel betartatni a szabályokat".

ÚJRA TÁVOKTATÁS?!


Branislav Tiodorović epidemiológus és a válságstáb tagja a Szputnyik szerbiai szerkesztőségének nyilatkozva kifejtette, hogy a jelenlegi járványhullám elleni intézkedéseknek csupán első eleme a Covid-beléptető. Megtörténhet, hogy a következő lépésben a távoktatásra való áttérést javasolják.
– Sok a fertőzött diák, már megkezdték felülvizsgálni az oktatási intézményekben uralkodó helyzetet, az illetékes testület feltehetőleg egy napon belül dönt. Jelenleg minden arra utal, hogy a diákok áttérnek a távoktatásra. Remélem, ez legkésőbb hétfőtől megtörténik – fejtette ki.
Sehol a világon nem rendelik el azonnal az összes intézkedést, ez mindenhol fokozatosan történik, mondta Tiodorović, aki szerint nincs mire várni, nemcsak túlságosan sokan betegszenek meg, hanem túlságosan sokan meg is halnak. Jó, hogy a válságstáb rábólintott a védettségi igazolvány bevezetésére, csupán az sajnálatos, hogy ezt nem tette meg korábban, hiszen a testület egészségügyi szakértő tagjai már három hónapja ezt sürgetik – magyarázta.

Hétezer felett
A szerdai járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 24 984 koronavírus-tesztet végeztek el, ebből 7745-nek az eredménye volt pozitív (31%). Hivatalosan a vizsgált egy napban 58 Covid-páciens hunyt el, 9272 a járvány kezdete óta. A kórházakban 6708 Covid-pácienst kezelnek, 273 lélegeztetőgépen van. Vajdaságban 2113 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 454-et.