2024. március 28., csütörtök

Belgrád felszabadulására emlékeztek

A Katonai Akadémia kadétjainak tiszteletbeli szakaszából, valamint a SUBNOR (a népfelszabadító háborúk harcosegyesületeinek szövetsége) képviselőiből felállt díszszakasz parádéjával kezdődött meg szerdán a II. világháborúban a megszállók feletti győzelem, Belgrád felszabadításának évfordulójára rendezett emlékünnepség.

A megszállókkal szembeni küzdelem 1287 napig tartott, és a felszabadítás 77 évvel ezelőtt, a tegnapi napon, október 20-án ért véget. Mint arra a megemlékezésen rámutattak, Belgrád volt az egyetlen európai főváros, amelynek a felszabadításában részt vett a helyi katonaság is, adott esetben a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg. Ezt követően Belgrád Jugoszláviának a katonai, politikai és adminisztrációs központjává vált.

A város- és az állami vezetők ennek emlékére az Avalán, az Ismeretlen hős szobránál, valamint az Újtemetőben, a Belgrád felszabadítóinak temetőjében elhelyezték az emlékezés virágait. Nikola Nikodijević, a városi képviselő-testület elnöke hangsúlyozta, hogy október 20-a Belgrád történelmének egyik legfontosabb dátuma, hiszen 77 évvel ezelőtt a város ezen a napon harcolta ki a szabadságát a német megszállók felett. A fasizmus ideológiája nem tűnt el teljesen, különböző formát ölt ma is, és ezekre időben kell reagálni – mutatott rá Nikodijević.