2021. december 7., kedd
POSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Irigy a szerencsésekre

Kedves Atya!
Olvastam legutóbbi írását az „Irigyeink”-ről, és magamra ismertem. Szégyenkezve vallom be Önnek, hogy alig húszéves korom ellenére nagyon irigy vagyok a nálam szerencsésebb kortársaimra. Képzelje el, akkor is irigységet érzek, amikor a tévében fiatalokat látok. Sőt, már a Coca-Cola-reklámban bemutatott boldog, vidám, magabiztos fiatalok is irigységgel töltenek el. Mi ennek a magyarázata? És hogyan tudnám orvosolni ezt a bajt? J. L.

Az első kérdése az, hogy mi az irigység magyarázata.
A Tízparancsolat utolsó szakasza eredeti formában így hangzik: „Ne kívánd meg felebarátod házát! Ne kívánd meg feleségét, se rabszolgáját, se rabszolganőjét, se marháját, se szamarát: semmijét se, ami az övé!” (Kiv 20,17)
Ebben a parancsolatban az első hangsúly a megkívánáson van: ne kívánd meg magadnak, ne kívánd el tőle, ne sóvárogj utána, ne égjen benned a heves vágy, hogy elvedd tőle! Ez az epedezés az irigység forrása.

A második hangsúly azokon a javakon van, amiket a felebarát birtokol: a vagyona, a hozzátartozója, a kiszolgálója, minden, ami a tulajdonában van, „ami az övé”. Fiatal levélírónk a tőle szerencsésebb kortársait látja, a reklámokban bemutatott boldog, vidám, magabiztos fiatalokat. Irigy a „szerencséjükre”, arra, hogy „szerencsések”. Az irigy ember szájából gyakran halljuk: „Bezzeg neki sikerült, mert mázlista, pedig egyáltalán nem érdemli meg. Csak én vagyok ilyen átkozottul szerencsétlen.” A másik szerencséjéről való beszéd megfelel egy irigységmérő tesztnek. Aki túl sokat beszél mások szerencséjéről, az nagyon irigy.
Igazából nehezen lehetne az embereket két csoportra osztani: irigyekre és nem irigyekre. Gyakorlatilag egy kicsit mindnyájan irigyek vagyunk, mivel mindig többre vágyunk, és ez némi ellenséges érzületet kelthet bennünk azzal szemben, aki szerencsésebb minálunk. Mindig van másoknál valami szerencsés dolog, ami nekünk nincs meg, ezért aztán egész életünkben kísért bennünket mások szerencséjének a megkívánása.

Amikor fellobban bennünk a megkívánás tüze, amikor elönt minket a keserű irigység, akkor nem törődünk azzal, amiben mi szerencsésebbek vagyunk másoknál, nem látjuk többé azt a többletet, amiért mások irigykednek ránk. Ilyenkor mi csak azt nézzük, amiben mi kevesebbek vagyunk tőlük, csak azt vesszük számításba, ami nekünk nincs meg. Ez szenvedést okoz bennünk, önmagunk mélységes megsajnálását, egy állandóan növekvő elégedetlenséget, egy égő éhezést és szomjazást. Ez arra ösztönöz, hogy mint magányos, kiéhezett farkasok felfaljuk a másik „szerencséjét”. Ilyen módon az irigység, ami mások javainak a megkívánásából forrásozik, beletorkollik ezeknek a javaknak az elpusztításába, először hazug beszéddel – hamis tanúskodással, rágalmazással, ócsárlással, pletykálkodással, befeketítéssel, gyalázkodással –, azután meg fojtogató tettekkel, ahogy ezt az irigyek szavajárása kifejezi: „Megfojtanám egy kanál vízben!”
Az irigy ferdén, rossz szemmel néz. Az evangéliumban Jézus is így határozza meg az irigységet: „Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” (Mt 20,15) Az irigységben van valami visszafogottság, egyfajta alattomosság: az irigy ember célja nem az, hogy személyes előnyökhöz jusson. Sohasem cselekszik nyíltan, közvetett, indirekt eszközökhöz folyamodik: a pletykához, a megszóláshoz, a másik ember háta mögötti sugdolózáshoz. Alattomos, visszataszító módszerek ezek, melyek a kígyó vagy a legutálatosabb féreg képzetét keltik. Jellemtelen módon azon kísérletezik, hogy másokat megalázzon, és a becsületükbe gázoljon. Kizárólag a fantáziálgatásban leli örömét: elképzeli a megaláztatásokat, a sértegetéseket, s elégedettséggel tölti el, hogy sikerült fájdalmat okoznia felebarátjának.

Az irigység tehát fantáziánk szülte beteges öröm. Nagyon furcsa öröm, mivel nem vezet a személyiséget erősítő cselekvéshez, haszontalan és észszerűtlen: nem használ sem az alanynak, sem az áldozatnak. Az irigységből gyakorlatilag nem származik semmilyen előny. Aki ugyanis irigykedik, nagy valószínűséggel nem fog egykönnyen megváltozni, mert túlságosan is mások viselkedésére koncentrál, ezért nem látja meg, mi a hiba a sajátjában. Másrészt viszont annyira lefoglalja a saját hiányérzete, hogy nem képes mások megsegítésére és boldogítására gondolni.
Az irigy nem akarja elismerni annak érdemeit, akire irigykedik. Lévén, hogy nem talál reális okot az illető személyének befeketítésére, fantáziájában teremti meg azokat az okokat, melyekkel igazolhatja önmagát és az irigység táplálásának jogosságát. S ebből szinte törvényszerűen következik, hogy az ember belekever (ez történt olvasónkkal is) a dolgokba egy megfoghatatlan, mágikus tényezőt is: a „szerencsét”.

Most pedig válaszolok a második kérdésre: hogyan lehet orvosolni ezt a bajt, hogyan győzhetjük le magunkban az irigység hajlamát?
Sok minden kell hozzá, a gyógyító terápia összetett és hosszantartó. Az egyik fontos és hatásos módszer a következő:
Mindig a pozitívumot kell néznünk, először magunknál, azután másoknál. Isten minden embernek megadja azt, ami boldogíthatja. Meg kell látnunk, hogy Isten megadta nekünk is mindazokat a javakat, amelyekkel sikeres életet élhetünk. Ezeket meg kell látnunk, észre kell vennünk, értékelnünk kell, ezeknek örülnünk kell, hálásnak kell lennünk értük Istennek, és meg kell elégednünk velük. Nem szabad nagyravágyásba esnünk, ezektől többet kívánnunk, mások javait elkívánni. Pál apostol a tanítónk és a példaadónk erre: „Megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Ezért örvendezek az Úrban, szüntelenül örvendezek!” (Fil 4,11-13.4.)

Ha örülni tudunk a magunk szerencséjének, akkor örülni tudunk mások szerencséjének is, és nem tudunk irigyek lenni. Az örvendező ember nem irigy.
Szólok még más gyógymódokról is. Azzal is lehet orvosolni ezt a bajt, ha őszintén elfogadjuk az érzelmeinket – beleértve az irigységet is –, és nyíltan beszélünk mindarról, ami a lelkünkben van. Egy másik hatásos orvosság, tekintettel az olvasó fiatal korára, a sport. A rendszeresen sportolók körében az irigység teljesen ismeretlen, nem létezik.
Ha Jézust kérdeznénk erről, akkor ő ezt a mindent gyógyító terápiát ajánlaná: „Szeresd embertársadat úgy, mint önmagadat. Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket!” Ez a szeretet, ez az isteni szeretet pedig, ahogy Pál apostol mondja a szeretethimnuszban, nem irigy, nem féltékeny:
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13,4-6)
Kedves fiatal Olvasónk: ez a biztos út, járjon ezen! Tisztelettel: László atya