2024. március 29., péntek

Radojičić: A Covid-igazolások motivációt jelenthetnek az oltakozásra

Zoran Radojičić Belgrád polgármestere és az országos válságstáb tagja kijelentette, hogy a Covid-igazolások esetleges bevezetése többek között motiváló hatással lenne az emberekre, hogy oltakozzanak, ugyanakkor az oltatlanok számára is védelmet adna - írja az N1 hírportál.

Az egyik előny, hogy az igazolásoknak köszönhetően védjük a beoltatlan embereket, mert így nem juthatnak be olyan helyiségekbe, ahol esetleg megfertőződhetnének. A másik oldalon pedig lehetővé tennénk a gazdaság számára, hogy ismét működjön és az emberek dolgozhatnának olyan helyeken is, ahol a jelenlegi helyzet miatt veszélyeztetve vannak. Legvéfül pedig azért is fontos lenne, mert ezáltal motiválnánk az embereket az oltakozásra - mondta Radojičić.

Elmondása szerint a fővárosban a polgárok közel 60 százaléka vette fel az oltást.