2024. április 19., péntek

Ana Brnabić: Az Európai Bizottság elismerte Szerbia előrelépését

Ana Brnabić kormányfő értékelése szerint kedden, az Európai Bizottság által közzétett jelentés Szerbia előrehaladásáról az utóbbi évek egyik legjobbja, mivel ez az első alkalom, melynek során elismerik az országnak szinte minden téren való előrelépését - írja az N1 hírportál.

Személyesen úgy vélem, hogy ez az előrehaladásra vonatkozó jelentés az utóbbi évek legjobbika. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem ugyanúgy látunk, ugyanis azokról úgy gondolom, hogy sokkal többet haladtunk, mint ahogy azt a jelentésben felvázolták. Néhány téren kedvezőbb jelentést vártam, de ennek ellenére nagyon elégedettek vagyunk, mivel szinte minden téren elismerték az előrehaladást - jelentette ki Brnabić, a Szerbia Palotában tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy ezzel a jelentéssel az Európai Bizottság világosan kihangsúlyozta, hogy a kormány elsőbbséget adott az európai úton vezető reformoknak, különösen a jogállamiság terén.

A kormányfő megköszönte az unió szerbiai küldöttségének és az Európai Bizottságnak is azt a megállapítását, miszerint minden feltétel adott a 3. és 4. klaszter megnyitására.