2024. március 28., csütörtök

Kapacitásnövelés és felújítás

Andruskó Csaba a Sportközpont igazgatója Óbecsén

Az óbecsei községi képviselő-testület tegnap délelőtt megtartotta 15. ülését, amelyen a helyi képviselők tizenhárom napirendi pontról vitáztak, majd hoztak döntéseket. Az ülésen határozatot hoztak a község területén lakóhellyel rendelkező egyetemi hallgatók ösztöndíjazásáról, illetve megszavazták a testület ügyrendjének bővítéséről szóló határozatot is. A testület tagjai elfogadták a község katasztrófavédelmi törzskarának megalakításáról szóló határozat módosítását és bővítését, miszerint Varga F. József helyére Srđan Doroslovački kerül, az egészségház új igazgatója, dr. Slobodan Dimitrov kapott helyett a törzskarban, aki dr. Nešić Kosanát váltotta fel. A képviselők elfogadták a Szociális Gondozó Központ 2021-es évre szóló pénzügyi módosítását, illetve megszavazták a Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény 2020/2021-es munkaévre szóló éves oktatási-nevelési tervének megvalósítására vonatkozó jelentést, valamint elfogadták az óvoda 2021/2022-es munkaévre szóló programját is.

Ezenkívül az ülésen kinevezték két közvállalat és intézmény igazgatóját is. A Toplana közvállat élére Dejan Vuković okleveles gépészmérnököt jelölték ki, aki eddig a vállalat megbízott igazgatója volt, míg a Đorđe Predin Badža Sportközpont igazgatója a következő négy évben Andruskó Csaba testnevelőtanár és kineziterapeuta lesz, aki a múlt év végétől az intézmény megbízott igazgatójaként dolgozott.

– Csaknem egy éve vagyok a sportközpont megbízott igazgatója, ez „ismerkedési időszak” volt számomra. Ez alatt az idő alatt felmértem a terepet, lehetőségem volt betekintést nyerni a munkafolyamatokba és természetesen a hiányosságokba is. A fő célunk a sportközpont kihasználtságának növelése, illetve a jelenlegi állapotok helyrezozása, a szanálások, javítások és hozzáépítések elvégzése. Jelenleg is folyamatban van az épület földszintjén a vizesgócok, illetve a sportolók által használt rész felújítása. A következő terv, amelyet pályázati pénzekből szeretnénk megvalósítani, a nyitott medencéknél lévő toalettek teljes rekonstruálása lesz, mivel megnövekedett a medencék látogatottsága – mondta az újonnan kiválasztott igazgató.

Az óbecsei képviselők döntöttek a községi választási bizottság titkárhelyettesének személyéről is, Lovasi Latincsity Zsolt, a községi képviselő-testület titkára tölti majd be ezt a tisztséget. A tanácsnokok elfogadták Ljubica Rudan Bajić kinevezését is a Közgazdasági-Kereskedelmi iskola iskolaszékébe, aki Dragana Šotrát váltotta ezen a poszton, a szülők képviselőjeként. Az ülés végén a helyi parlament tagjai két községi tulajdonban lévő földterület eladásáról is döntést hoztak.