2024. április 25., csütörtök

Szuggesztív szardíniai Macbeth-produkció

A 8. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál keretében az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban a székvárosi, a fővárosi és más helységekből érkező fesztiváli közönség vastapssal jutalmazta Alessandro Burzotta, Giovanni Carroni, Felice Montervino, Andrea Bartolomeo, Fulvio Accogli, Stefano Mereu, Maurizio Giordo, Andrea Carroni színészek alakítását az olasz Sardegna Teatro és Compagnia Teatropersona társulat közös produkciójában. Az Alessandro Serra rendezte Macbettu (Macbeth) a 2017. év legjobb olasz színházi produkciójaként kiérdemelték a Premio Ubu-díjat. William Shakespeare Macbethjét Erzsébet-kori hagyomány szerint férfi színészegyüttes játszotta, Alessandro Serra rendező elgondolása szerint Szardínia ősi hagyományaival átitatva, szárd nyelven.

A Macbeth c. tragédia alapanyagát Shakespeare a Holinshed-krónikából merítette, Kenneth Muir Shakespeare-kutató szerint ebből származik „az erőszakos tettekkel és a kísértő bűntudattal teli kelta és más primitív legendák hangja és atmoszférája […] történet történet után olyan emberekről, akiket egy ellenállhatatlan vágy árulásba és vérontásba visz, és akiket cselekedetük után a lelkiismeret és a babonák látomásai kísértenek”.

A darab színpadra állításának ötlete a 2006. évi szardíniai karneválok fotózása során született meg Alessandro Serra szárd rendezőben.

– A komor hangok, amelyeket tehénharangok és ősi hangtárgyak, állatbőrök, szarvak és parafa termel, komor maszkok és vér, vörösbor, a természet erői, amelyeket az ember megszelídített, de leginkább a sötét tél – meglepő hasonlóságok Szardínia és Skócia között, akárcsak Shakespeare remekművei és a szárd farsangi karakterek, farsangi maszkok – magyarázta a rendező, aki a következőket is hozzátette:

– Macbeth megragadja a boszorkányokat a fejénél, és megparancsolja, hogy beszéljenek. A boszorkányok fényes jövőt jósolnak Macbethnek, mint amikor a komor szardíniai karneválok idején megnyugszik a tavasz. A boszorkányok próféciái azonnal valóra válnak, a természetfeletti belép Macbethbe. Kísértésnek van kitéve. Megöli a királyt és mindenkit, aki az útjába vagy a sorsába kerül. A boszorkányok a természet erői, és mint ilyenek megjósolják Macbeth dicsőséges jövőjét. Nincs bennük gonoszság, hanem azokban, akik nem tudják, hogyan fogadják a transzcendenciát. Ahogyan Simone Weil francia filozófusnő írta: „Amikor a természetfeletti belép egy olyan lénybe, akinek nincs elég szeretete, hogy befogadja, gonosz lesz”.

A tárgyaknak saját életük van. Működnek, és ebben az értelemben szimbólumok. Értékük nem a jelentésükben rejlik, mert nem jelentések, hanem erők, amelyek az őket befogadókra hatnak. Szardínia szigete hatalmas úszó szikla. Úgy döntöttem, hogy köveket használok elsődleges elemként, valamint vasat, parafát és fát. Különösen azokat a köveket, amelyeket az őrök párnának használnak, a könnyű alváshoz, a pásztorok is, hogy ne aludjanak el a nyájak, vagyis a rablók őrzése közben. A leeső kövek minden gyilkossággal bizonytalanul gurulnak és halmozódnak egymásra. A kövek, a parafa, tehénharangok, a hagyományos szardíniai kés, a tragédia szimbóluma, Shakespeare drámájában és a karneválban is közös. Valójában Macbeth központi látása az első hallucinációja: egy véres tőr a levegőben. Az éles tőr szintén Lady Macbeth által újraélesztett fegyver.

A jelmezek kapcsán a kivételes szépség gazdag örökségét kutattuk. Nagyapám hagyományos, háromrészes fekete bársony öltönyt viselt. A fehér inget a darabban a szereplők semleges felületként viselik, amelyre a néző rendkívül könnyen kivetíthet különböző karaktereket. A boszorkányok hagyományos attitadorai és filonzanai női farsangi jelmezekben mozognak. Az egyetlen kivétel Lady Macbeth, aki semleges fekete bársony jelmezt ölt magára.

Minden „véráztatott”, de egy csepp sem ömlik ki a színpadon.

A tehénharangok százainak fülsiketítő zaját felváltja az éjszaka legeltetett juhok tompa hangja. A boszorkányok ballu tundut kezdenek táncolni, mielőtt belevetik magukat az örvénybe, és eltűnnek. A maszkok a színészek kultikus arcába oldódtak, később parafakéreggé válnak, ahol a csomók úgy néznek ki, mint a szemek, amelyek figyelnek minket. Ezek háborús gúnyolódások.

A szöveg átírásával megszüntettem az összes női szerepet, minden asszonyt egyetlen istennővé sűrítettem – Lady Macbeth az anya, a halál hordozója: magasabb és erősebb, mint a férfiak, karcsú, elvont és transzcendens, akárcsak Ozieri egyik legrégebbi ábrázolása – mondta az előadásról a rendezője, Alessandro Serra, aki a római La Sapienza Egyetemen szerzett színművészet szakon oklevelet, és az 1999-ben alapította Teatropersona fizikai színházi társulatával valósítja meg a produkcióit, amelyekben a Shakespeare Fesztiválon bemutatott Macbettuhoz hasonlóan, sokoldalú alkotóként arra törekszik, hogy a díszlet, a világítás, a jelmezek megtervezőjeként egységes színpadi élményt nyújtson a nézőnek. A sikeres alkotómunkához ezúttal Chiara Michelini a színpadi mozgás tanácsadójaként, Marcellino Garau pedig zeneszerzőként járult  hozzá.

Ana Bandetini kritikus véleménye szerint a nagyon érdekes Serra-rendezés Shakespeare tragédiáját szardíniai tragédiává alakítja át, és a szardíniai hagyományok ihlette ikonográfiát hozza létre. Szigorúan tiszteletben tartja Shakespeare eredeti darabját. A rendezés emlékeztet bennünket bizonyos ősi érzésekre, a gonosz egyfajta őstermészetére, szuggesztíven és vizuálisan.