2024. március 29., péntek

Lát(tat)ni a falvédők mögötti, jelenkori képet

Doroszlón mutatták be a Falvédőszövegeket

A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület IRO-M szakcsoportja szervezésében szombaton bemutatták Móger Tímea Falvédőszövegek című verseskötetét.

György Mária magyartanár és Wilhelm József történelemtanár kérdései, felvetései nyomán a doroszlói költő elmondta, a kötet verseiben, kisprózáiban és a saját maga által készített illusztrációkban megpróbált az egykori falvédők megkövült bölcseletei mögé nézni és láttatni. Továbbá az egyén és a közösség jelenkori problematikájának mélyére menni, azokról szólni, elgondolkodtatni, nem didaktikusan, hanem valóság- érzékenységre törekedve.

Wilhelm és a szerző is olvasott fel a kötetből. Egyebek mellett idézet hangzott el a Lakatlan házak lakói című szövegből:

„Behunyja szemét és a „kicsi fehér meszelt szoba, falon függő Mária-kép” falvédő-klisé eggyé válik a jövő vágyálmaival. Nincs valóságosabb a múltnál. Ezt állapítja meg, majd elalszik. Mint egy imát vagy mantrát, úgy idézi meg minden este a múltbeli önmagát. „Dunyha” híján ez segíti, hogy másnap ép ésszel ébredjen. Kitapintsa a falakat, amelyek mentén építkezik. Kiskertje lesz. Minden embernek van. Lesz benne árvácska. Hogy legyen mit kikapálni.”

A bemutatót Dosztán László vers megzenésítései tették hangulatosabbá. Előadásában hallhattuk Fehér Ferenc költeményeit és Tímea Keresés című versét is.

Az est végén a költő dedikálta könyveit az érdeklődőknek.