2024. április 20., szombat

Lavrov: Oroszország felfüggeszti NATO-képviseletének tevékenységét

Oroszország november 1-jétől felfüggeszti a NATO mellett működő képviseletének tevékenységét - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Oroszország emellett felfüggeszti a NATO moszkvai katonai missziójának, valamint az észak-atlanti szövetségnek a belga nagykövetségen működő tájékoztatási irodája tevékenységét is.

Az indoklás szerint Moszkva válaszlépéseket hozott arra reagálva, hogy a szövetség október 6-án közölte: 18-ról 10 főre csökkenti Oroszország NATO-képviseletének létszámát. Az orosz misszió nyolc tagjának kiutasítását a NATO azzal indokolta, hogy az érintettek ,,ellenséges tevékenységet" folytattak.

,,A NATO céltudatos lépéseinek következtében gyakorlatilag nincsenek meg a megfelelő feltételek az elemi diplomáciai tevékenységhez, és a NATO lépéseire válaszul felfüggesztjük állandó NATO-képviseletünk munkáját, beleértve a katonai főképviselőnkét is, valószínűleg november 1-jétől, de ez talán eltart még néhány napig" - mondta Lavrov.

Közölte, hogy az orosz intézkedésekről a NATO Nemzetközi Titkársága már értesítést kapott. Elmondta, hogy a NATO-nak az Oroszországgal történő kapcsolattartáshoz a belgiumi orosz nagykövetséghez kell fordulnia.

,,Oroszország nem fog többé úgy tenni, mintha a NATO-hoz fűződő kapcsolatokban rövidtávon bármilyen változás lehetséges lenne" - mondta Lavrov.