2024. március 29., péntek

Kon: Tíz napos lezárást követelünk

A jelenlegi járványhelyzet és az immunizálási folyamat stagnálása miatt új intézkedések bevezetéséről is egyeztetnek majd a válságstáb soron következő ülésén – mondta Predrag Kon epidemiológus. Szerinte a járványhelyzet jelenleg rendkívüli, időnként pedig katasztrofális, amelyre a kiutat a vakcináció jelentheti.

Kon elmondása szerint a válságstáb egészségügyi szakemberekből álló része tíz napos lezárást követel. Ebben az esetben csak a létfontosságú termékeket értékesítő üzletek és az ilyen szolgáltatásokat nyújtó cégek működhetnének, a gyülekezéseket pedig öt főre korlátoznák, a szakember azonban kétli, hogy elfogadják ezeket a javaslatokat.