2024. március 29., péntek

Ahol emlékezni és tanulni lehet

Sziveri tantermet avattak fel a muzslyai iskolában

Sziveri János költő emlékét hivatott megőrizni a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában pénteken felavatott Sziveri tanterem. Ennek az iskolának a tanulója volt Sziveri János. A tanteremben kiállított képekkel és dokumentumokkal szeretnék a fiatalokhoz közelebb hozni a munkásságát és tragikus életútját.

A tanterem ajtajától kezdve a fényképek, a faliszekrényben elhelyezett dokumentumok, minden Sziveri Jánosnak a muzslyai iskolában eltöltött éveiről tanúskodnak. A tanterem berendezését a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatta, az ötletgazda pedig Molnár Attila iskolaigazgató volt.

A Sziveri tanterem

A Sziveri tanterem

– Sziveri János költő a legnevezetesebb muzslyai személy, akit talán sokáig jobban tiszteltek Budapesten, mint a szülőfalujában. A Sziveri János Művészeti Színpad azonban mozgalmat indított ennek megváltoztatására, és tavaly szobrot állítottak a költő emlékére a faluban. Aztán nagyon gyorsan elfogadták a javaslatomat, hogy alakítsunk ki itt Muzslyán – az iskolában, ahová járt, ahol az unokái vannak – egy Sziveri tantermet. Juhász Illés gyönyörű grafikát készített, Sziveri Gábor, a költő fia gyönyörű tárgyakat hozott, kikerestük az iskola levéltárában a bizonyítványokat, és gyorsan összállítottunk egy gyönyörű kiállítást. Ma, amikor látom ezeket a gyerekeket, hogyan szavaltak, gondolom, hogy soha nem fogják elfelejteni, hogy ki Sziveri János mit adott Muzslyának, mit adott nekünk. Ma nagyon büszke vagyok a gyerekekre, erre a tanteremre, amit közösen hoztunk létre – mondta az igazgató.

Sziveri János 1954-ben született Muzslyán és 1990. február elsején hunyt el Budapesten. A Sziveri János Művészeti Színpad 1992 óta őrzi emlékét.

– A célunk az, hogy a gyerekek egyáltalán tudjanak Sziveri Jánosról, büszkék legyenek arra, hogy bizony Sziveri János költő Muzslyán született, itt élte le ifjúkori éveit, és a 20. század legkiválóbb magyar költői közé tartozik. Tudjanak az életútjáról, olvassák verseit, közelebb kerüljenek hozzá, fejtette ki Kovács Jolánka, a Sziveri János Művészeti Színpad művészeti vezetője.

A műsorban a diákok Sziveri-verseket olvastak fel, a technikának köszönhetően pedig a gyerekek meghallgathattak egy verset a költő tolmácsolásában is. Sziveri János verseinek tolmácsolója és hirdetője Molnár Lábadi Csilla.

– Mint amatőr gyerekszínész kezdtem, így a Sziveri-verseket is megismertem, és amióta vannak az irodalmi estek, főleg itt Muzslyán, vagy Vajdaság-szerte, bármerre tájolunk, mindig hívnak, mindig szavalom őket, mert szeretem Sziveri verseit. Ő a mi költőnk – emelte ki Molnár Lábadi Csilla.

A fiatalon elhunyt költőnek a múlt év óta mellszobra van szülőfalujában, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székháza előtt, melyet a szombati rendezvény előtt megkoszorúztak.