2024. április 19., péntek

A váratlan levél

Valódi hullámvasút az életem, állapítottam meg mosolyogva a minap. Persze, ebben van is némi igazság, az eset azonban, aminek kapcsán megfogalmazódott bennem a gondolat, mégsem tekinthető a realitások talaján mozgónak, a valóságtól elrugaszkodottnak ugyanakkor annál inkább. Történt ugyanis, hogy váratlan levelem érkezett a messzi Ausztráliából. Ezzel még nem is lett volna különösebben nagy probléma, hiszen a világ szinte minden táján élnek ismerőseim, akiknek olykor-olykor eszébe jut, hogy felkeressenek, és megkérdezzék tőlem, mi újság felém, mi történik velem mostanában, hogyan élem a mindennapjaimat. Ezúttal azonban nem ez történt. Már a levelet feladó személy nevének elolvasása után is némiképp furcsállottam, hogy mi dolgom lehet nekem egy neves ausztráliai ügyvédi iroda képviselőjével, hiszen ott még csak nem is jártam soha, más lenne a helyzet, ha olyan helyről érkezett volna a levél, amelyet már sikerült személyesen felfedeznem, hiszen akkor fennállt volna a lehetősége annak, hogy valamilyen szabálytalanságot követtem el, és esetleg annak kapcsán keresett volna fel a mélyen tisztelt ügyvéd úr.

Nem, ennél sokkal komolyabb dolog történt. A tisztelt ügyvéd úr azt közölte velem, hogy az egyik neves ausztráliai építőipari cég elismert mérnöke, aki éppen a mi országunkból származott, és minden bizonnyal az én távoli rokonom volt, még 2015-ben elhunyt, ami még nem is viselt meg annyira, hiszen a létezéséről sem tudtam, hat év meg egyébként is nagy idő, az alatt az ember azért akkor is megpróbálja lezárni magában a gyász folyamatát, ha valóban közeli hozzátartozója halálával kell megbirkóznia. A történet folytatása ugyanakkor némiképp még így, ismeretlenül is megrázott, hiszen a tisztelt ügyvéd úr azt próbálta tapintatosan közölni velem, hogy a közelmúltban újabb tragédia sújtotta a családunkat, nevezetesen az, hogy a hat évvel ezelőtt elhunyt rokon felesége és két gyermeke a közelmúltban súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben sajnos valamennyien életüket vesztették.

A levél további részéből kiderült, milyen óriási erőfeszítéseket tett a kedves levélíró annak érdekében, hogy felkutassa az egykori kliense még élő hozzátartozóit, illetve az is, mennyire örül annak, hogy sikerült rám találnia, hiszen az ismeretlen rokon bankszámláján több mint húszmillió dollár található, ami ki mást is illethetne meg, mint engem. A folyamat elindításához mindössze néhány személyes adatra lett volna szüksége a mélyen tisztelt ügyvéd úrnak, aki garantálta, hogy a folyamat minden egyes lépése során körültekintően, a vonatkozó jogszabályok teljes tiszteletben tartásával jár majd el.

Még mielőtt a történtek hatására első felindulásból nekiláttam volna a felmondásom fogalmazásának, illetve az álomnyaralás, az új autó meg a nagyobb ház keresésének, azon kezdtem gondolkodni, micsoda hullámvasút az életem, hiszen alig szereztem tudomást az új rokonaim létezéséről, máris a halálhírükkel voltam kénytelen szembesülni, arról nem is beszélve, hogy alig szereztem tudomást az ölembe hulló tetemes vagyonról, máris a nem létezését voltam kénytelen felismerni, hiszen számtalan hasonló esetről hallottam már magam is, ahogyan számtalan hasonló esetről hallottunk valamennyien, amely tapasztalataink tükrében nyilvánvalóan egyikünk sem szeretne külföldi bűnbandák áldozatául esni, hiszen ilyen esetekben bizony jóval szerencsésebb más kárán tanulnunk, mint a sajátunkon.

Még akkor is, ha olykor jólesik elgondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha egyik pillanatról a másikra különféle álomnyaralásokon szerzett élményekkel, illetve csodaautókkal meg kacsalábon forgó kastélyokkal gazdagodhattunk volna? És aztán ugyanilyen jólesik rádöbbenni arra is, hogy valószínűleg semmi különös nem történt volna, hiszen az igazán fontos dolgok nem az ilyesmitől változnak meg, még akkor sem, ha a mindennapok során hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy éppen ezekre van szükségünk ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Sokkal fontosabb azonban az, hogy legyünk tisztában önmagunkkal, a saját értékeinkkel, a saját erősségeinkkel meg gyengeségeinkkel, és azok tükrében próbáljunk építkezni, lassan, lépésről lépésre haladva előre a képzeletbeli lépcsőn, mert akkor van igazán értéke annak, amink van, és talán akkor van igazán értékünk nekünk, magunknak is.