2024. március 28., csütörtök

Megérkeztek a lakók

Élettel telt meg a Topolyai Diákotthon

Vasárnap a délutáni és az esti órákban elfoglalták szobáikat a Mezőgazdasági Iskola szárnyai alatt működő Topolyai Diákotthon lakói. A 102 férőhelyes kollégiumba valamivel több mint 80 diák iratkozott be, a szabad helyekre még lehet jelentkezni – tudtuk meg Barna Boglárkától, az intézmény vezetőjétől.

– A kapunyitáskor, vagyis a diákok érkezésekor jelen volt az otthon munkaközössége. A kollégiumban egyelőre négy nevelő tevékenykedik, ők egész napos felügyeletet biztosítanak, továbbá három portás is ellátja a feladatát, akik az éjszakai órákban végzik a munkájukat, a gyerekekre kamerák is figyelnek. A diákotthonunk kétemeletes, és mindegyik emeleten van mikrohullámú sütő, illetve hűtőszekrény. A különböző szabványoknak és előírásoknak eleget tevő konyhánk változatos menüvel áll a diákok rendelkezésére. Az ebéd és a vacsora két menüből áll. Igyekszünk a különböző ételintoleranciával küzdők étkezését is biztosítani – mondta a kollégium vezetője. Hozzátette, napok óta készültek a diákok fogadására, fűtötték a szobákat, a helyiségeket, a konyhában próbafőzést szerveztek, a már igénybe vett helyiségeket kitakarították.

– Előzetesen dr. Horváth Zsolttal, anyaintézményünk, a Mezőgazdasági Iskola igazgatójával tartottunk szülőértekezletet a diákok bevonásával. Ismertettük a kollégium működési szabályait. Feltett szándékunk, hogy a fiatalokat rekreatív, hasznos időtöltésbe is bevonjuk, így sportfoglalkozásba, de a diákotthon környezetét parkosító, karbantartó szakkört is bevezetünk. Erről kérdőív formájában kérdeztük lakóinkat – közölte Barna Boglárka, aki azt is elárulta, hogy a gyerekek többsége, mintegy 90 százaléka a Mezőgazdasági Iskola diákjai köréből kerül ki.

(Fotó: Kiss Zoltán)

(Fotó: Kiss Zoltán)

A Mezőgazdasági Iskola diákja Tóth Emőke is, aki Temerinből érkezett Topolyára.

– Az állatorvosi technikusi szakra járok, másodikos vagyok, eddig lakást béreltem, mivel az autóbusz-összeköttetés nem teszi lehetővé a napi ingázást. Szerintem az épület nagyon szép, kellemes hangulatú, a szobák is tetszetősek, és jól felszereltek. Jelentkezéskor megjelöltem, hogy kivel szeretnék együtt lakni, kedves barátnőmmel leszünk szobatársak. A tanulás eddig is jól ment, és a heti utazást sikeresen megszerveztük a szüleim közreműködéssel. Ami nehezemre esett, az az online tanulás volt, a topolyai bentlakást élveztem múlt évben is, a szobatársammal sokat beszélgettünk, megosztottuk egymással a gondjainkat, ami sokat segített, nem éreztük magunkat egyedül  – tudtuk meg Emőkétől. Simon Dominik szintén temeriniként kezdi meg a kollégiumi életet, mint a Mezőgazdasági Iskola állatorvosi-technikusi szakának elsőse, az egyik volt általános iskolai osztálytársnőjével közösen.

– Mielőtt választottam volna középiskolai szakirányt, a döntésemben jelentősen közre játszott, hogy szeretem az állatokat, mint ahogy az is, hogy a Mezőgazdasági Iskola képviselői rendkívül meggyőző prezentációt tartottak. Mivel a napi utazást nem tudtam volna megoldani, eddig lakásban laktam, Topolya másik felében 20 percre a középiskolámtól. Így kénytelen voltam autóbusszal utazni sokszor az iskola és a lakhelyem között. A kollégiumi lakhatás a családom számára is könnyítés, hiszen az ellátás jelentősen olcsóbb lesz, és az sem mellékes, hogy a középiskolám szomszédságában található. A diákotthon által kínált plusz programok közül a sportfoglalkozások iránt érdeklődöm – mondta a temerini fiú, aki Topolya másik feléből pakolta át tegnap (vasárnap) délután a dolgait a Mezőgazdasági Iskola kollégiumába.

Írásunkhoz képgaléria is kapcsolódik.