2024. március 28., csütörtök

Erős nemzetek, erős Európa

Pásztor István: A VMSZ egyértelműen a Fidesz–KDNP mellett kampányol a jövő évi magyar választáson

Sikereket továbbra is csak úgy lehet megvalósítani, ha összefogásban gondolkodunk – állapította meg pénteken Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ülésén Pásztor István, a Vajdasasági Magyar Szövetség elnöke.

– Megtisztelő lehetőség ért, hogy a VMSZ elnökeként beszélhettem a közelmúlt politikai eredményeiről és tapasztalatairól, a magyar–szerb viszony kiváló alakulásáról, a kölcsönös bizalom és megbecsülés fontosságáról, és arról, hogy a jövő útkeresését csak egymásra támaszkodva teljesíthetjük – tette közzé az üléssel kapcsolatos Facebook-bejegyzésében Pásztor.

Hozzátette, beszélt a jövő évi választási feladatokról, a szerbiai előrehozott parlamenti, a magyar nemzeti tanácsi és a köztársasági elnökválasztásról, valamint a magyarországi parlamenti választásról is.

– Csak akkor lesz jó, ha mindegyik jól alakul – állapította meg Facebook-bejegyzésében Pásztor, az Országház felsőházi termében megtartott tanácskozáson.

A bejegyzés szerint Pásztor István a magyarországi parlamenti választások kapcsán világossá tette, hogy – mint fogalmazott –, „a VMSZ egyértelműen azért száll síkra, azért kampányol, hogy a Fidesz–KDNP a 2022-ben kezdődő ciklusban is folytathassa a kormányzás feladatát”. Még egy ciklusnyi építkezés sok mindent visszafordíthatatlanná tesz a regionális politikában, a szomszédságpolitikában és a nemzetpolitikában is, melyek mind egyformán fontosak – húzta alá a pártelnök.

Beszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke minden európai nemzet és minden európai állam létérdekének nevezte a nemzeti önazonossághoz való jog biztosítását. Az államokra mint közhatalmakra új kihívásként nehezednek a magánhatalmak, mondta, a statisztikai adatok szerint a globális tőkekoncentráció révén ma a világ tíz legerősebb magáncégének az összesített tőkeereje nagyobb, mint a világ 180 szuverén államának. A házelnök szerint a nemzeti önazonosság gyengítésének és felszámolásának kísérlete a magánhatalmak egyik támadó fegyvere lett egy új, globális világrend kialakításáért folytatott harcukban. Beszélt arról is, hogy a szomszédos országok egyes politikusai sokallják a külhoni magyarság támogatására fordított összeget, nyilvánvaló azonban, hogy a magyar nemzeti össztermék kevesebb mint fél százaléka egyetlen szomszédos országra sem jelent veszélyt – mondta. Az Országgyűlés elnöke a jövő évi választás tétjének a nemzetpolitikában a folytonosság biztosítását, a kedvezményes honosítás folytatását, az állampolgársági jogon megszerzett szavazati jog fenntartását, a nemzeti összetartozás érzésének további erősítését, valamint – a magyar gazdaság eredményeinek függvényében – a nemzetpolitika pénzügyi fedezetének további fokozatos növelését tartja. Kövér javasolta, hogy a KMKF legyen szervezője és házigazdája egy olyan nemzetközi emberi jogi konferenciának, amely a jövő évi választások és a megfelelő előkészítés után áttekinti az ember biológiai integritása és nemzeti identitása védelmének 21. századi követelményeit, és ajánlásokat fogalmaz meg a nemzetközi szervezeteknek a legújabb generációs emberi jogok bővítésére. Ezzel kapcsolatban elmondta, a tudomány vívmányai lenyűgözőek, de szabályozás hiányában sokszor életveszélyesek. Szükségesnek nevezte, hogy a neurotechnológia területén új etikai szabályokat, új nemzetközi jogi egyezményeket, új emberi jogi fogalmakat alkossanak, hogy az emberiség ne rabjává, hanem haszonélvezőjévé váljon a technológiai fejlődésnek.

Magyarország a nemzeti kisebbségeire erőforrásként, a vele szomszédos országokra pedig partnerként tekint – jelentette ki Varga Judit magyar igazságügyi miniszter. A száz év magyar elszigeteltség és a nemzeti kishitűség korszaka véget ért, közölte, a történelmileg kialakult és nemzeti keretek között létező politikai közösségeket, őshonos kisebbségeket meg kell védeni és erősíteni. Magyarországnak egyre nő az ehhez szükséges politikai és szellemi súlya, bár még sok vita vár rá Brüsszelben – fogalmazott. Varga Judit szólt az Európa jövőjéről szóló, májusban kezdődött konferenciasorozatról is. Meglátása szerint a rendezvénysorozatot egyesek majd megpróbálják a saját agendájuk szerint felhasználni, ugyanakkor az esemény a magyarság számára is lehetőséget teremt, hogy bemutassa az erős nemzetállamokon alapuló erős Európa vízióját.