2024. április 19., péntek

Úszós horgász-világbajnokság Újvidéken

Aleksandar Petrović, az újvidéki polgármester helyettese is jelen volt a 40. Úszós klubcsapat horgász-világbajnokság megnyitóján, amelyet Újvidéken, a DTD-csatornán tartanak meg október 17-éig.
A versenyt a Szerbiai Sporthorgászok Szövetsége szervezi az ifjúsági- és sportminisztérium, valamint a városi ifjúsági- és sporthivatal támogatásával.

– Újvidék büszke arra, hogy egy ilyen rangos sportesemény házigazdája lehet, ez is csak azt bizonyítja, hogy a tartományi székváros a múltban is, és most is a sport városa. Örömmel fogadjuk a sporthorgászokat, akik 23 országból érkeznek. A rendezvény biztosan pozitív hatással lesz az idegenforgalmi mutatókra is, mert a horgász-világbajnokság ideje alatt megnövekszik az ágyfoglalások száma, több mint százan igényelnek szállást a tartományi székvárosban. Újvidék hírneve növekszik majd a világban, és még több turista keresi majd fel a jövőben. ma versenyhez – mondta Petrović, majd sok szerencsét kívánt a versenyzőknek.
A szervezők emlékeztettek arra, hogy Újvidék a 2013-as úszós horgász-világbajnokságon nagyon jó házigazdának bizonyult, majd a 2016-as és 2019-es versenyeken is minden a legnagyobb rendben zajlott.

Újvidéken tartják meg a hétvégén a 40. úszós horgász-világbajnokságot, amelyen 23 ország sporthorgászai versenyeznek. A fotó a 2019-es úszós horgász-világbajnokságon készült

Újvidéken tartják meg a hétvégén a 40. úszós horgász-világbajnokságot, amelyen 23 ország sporthorgászai versenyeznek. A fotó a 2019-es úszós horgász-világbajnokságon készült

A 40. Úszós klubcsapat horgász-világbajnokságra érkeztek versenyzők Ausztriából, Belgiumból, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Horvátországból, Csehországból, Franciaországból, Magyarországról, Olaszországból, Litvániából, Észak-Macedóniából, Lengyelországból, Portugáliából, Romániából, San Marinóból, Szerbiából, Szlovákiából, Spanyolországból, Svédországból, Svájcból és Ukrajnából is.