2021. november 28., vasárnap

Készül Topolya község 2030-ig terjedő stratégiai fejlesztési terve

A Topolyai Községi Fejlesztési Társulás koordinálásával, a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság támogatásával átfogó stratégiai fejlesztési tervet készítenek a 2022–2030-ig terjedő időszakra. A gazdaságra, a közműfejlesztésre és a polgárok számára élhetőbb környezet megteremtésére koncentrálnak – nyilatkozta Szatmári Adrián polgármester a témával kapcsolatban. Azt is elmondta, hogy a terv készítése során kikérik a vállalkozók, a civil szervezetek és a polgárok véleményét is.

A községi fejlesztési társulás szervezésében sor került a héten az első összejövetelre. A terv kidolgozására három tematikus szakmai csoportot hoztak létre, szerdán a gazdasági és vállalkozási fejlesztésekkel foglalkozó csoport tartott interaktív tanácskozást, amelyen véleményeket, ötleteket fogalmaztak meg a résztvevők. Szatmári Adrián hozzátette, hogy a tervben meghatározzák a prioritásokat, és fontosnak tartja az átláthatóságát, ezért a civil és a magánszféra bevonásával készül a dokumentum. A jövő héttől a község honlapján is elérhető lesz egy kérdőív, és tisztelettel kéri a polgárokat, hogy járuljanak hozzá véleményük eljuttatásával a terv sikeres elkészítéséhez. A dokumentum három témakörre összpontosít. Ezek a gazdasági és vállalkozói szféra, a kommunális és környezetvédelmi téren tervezett fejlesztések, valamint az életminőség javítását célzó projektek. Átfogó, minél jobb stratégiát szeretnének megalkotni. A polgármester a konkrét projektumok közül kiemelte a vízellátás és a szennyvízelvezetés terén történő beruházások, fejlesztések folytatását.

A 2030-ig terjedő topolyai stratégia kidolgozásának összejövetele a Topolyai Községi Fejlesztési Társulás szervezésében
A 2030-ig terjedő topolyai stratégia kidolgozásának összejövetele a Topolyai Községi Fejlesztési Társulás szervezésében

– A szennyvíztisztító megépült, a csatornahálózat is épül, annak további bővítésére is elkészültek a tervek, ez a prioritások közé tartozik. Az ivóvízellátás terén tíz körgyűrűből áll a városi hálózat, és a vízgyár tekintetében is fejlesztéseket tervezünk. A tíz körgyűrű közül öt esetben már megtörtént a felújítás, a másik öt esetében pedig tervben van, és reményeink szerint rövid időn belül meg is történik – tette hozzá, majd a közelmúlt fejlesztései közül kiemelte, hogy a labdarúgó-akadémia és a stadion is elkészült, a park felújítása pedig tervben van. Ezek a beruházások az életminőség javítását célozzák. Az oktatás, az egészségügy, valamint a szociális védelem területén történő fejlesztések szintén a terv részét képezik a polgármester elmondása szerint.

Balassa Endre, a Topolyai Községi Fejlesztési Társulás koordinátora hozzátette, hogy a tervek elkészítése során új módszertant irányoztak elő, és minden fejlesztés esetében ki kell emelni, hogy milyen eszközökből tervezik azt megvalósítani. Igazából a 2030-ig terjedő időszakra már nem is lehet középtávú tervet készíteni, így az első hároméves időszakra koncentrálnak kiemelten. Szerbiában a statisztikák szerint az önkormányzatok költségvetésének mintegy 15 százaléka jut fejlesztésekre, és ezenfelül a pénzeket pályázati úton vagy más forrásokból kell biztosítani.