2024. március 28., csütörtök

Három gyermek is lélegeztetőgépen van

Az Anyák és Gyermekek Intézetében jelenleg négy gyermeket kezelnek koronavírus fertőzés miatt, egy 17 és egy 16 éves, valamint egy öt hónapos baba pedig lélegeztetőgép segítségére szorul, és életveszélyes állapotban vannak, mondta Vladislav Vukomanović orvos a Szerbiai RTV-nek.

Hozzátette, hogy hármuk közül csak a 17 éves fiú küzd elhízással, a másik két gyermeknek nincs semmilyen komolyabb betegsége.

– A lélegeztetőgépre szoruló mindhárom betegnek súlyos tüdőgyulladása van. Egy beteget, akinek a szívizom és a szívzacskó gyulladása volt, 48 órája vették fel, vagyis ennek a betegségnek különböző és nagyon súlyos akut megnyilvánulásai vannak – tette hozzá Vukovanović.

– Ami rossz hír, sőt riasztó, hogy a gyerekeknél a betegség nagyon súlyos kórképet okoz. Azt gondolni, hogy a gyermekem biztos nem fertőződik meg, nem jó. Először a szülőknek kell beoltatni magukat, majd a gyermekeknek, hiszen jóváhagyták a 12-18 év közötti korosztály oltását. Ez különösen fontos a veszélyeztetett csoportoknál, ahol a betegség súlyos lehet – mutatott rá az orvos.