2024. április 18., csütörtök

Megerősítették a vádiratot Veljko Belivuk és további 30 személy ügyében

A Belgrádi Legfelsőbb Bíróság szervezett bűnözéssel foglalkozó különleges osztálya közölte, hogy megerősítették a vádiratot Veljko Belivuk és további 30 személy ügyében.

Különböző bűncselekmények elkövetésével vádolják őket, többek között súlyos gyilkossággal, emberrablással, kábítószer-kereskedelmmel, valamint a fegyverek illegális szállításával és kereskedelmével. A közlemény szerint a vádemelés megerősítéséről szóló döntés 2021. szeptember 27-én született. Az ügyészség vádiratát vizsgálva úgy értékelték, hogy az eljárás során eddig gyűjtött bizonyítékok és adatok minőségükben és jelentőségükben elegendő alapot szolgáltatnak arra a következtetésre, hogy megalapozottá válljon a gyanú, hogy a vádlottak részt vettek a bűncselekményekben. A vádlottak és védőik a határozat kézhezvételétől számított három napon belül fellebbezést nyújthatnak be a belgrádi illetékes bíróságon.