2024. március 29., péntek

A képregény történetéről nyílik tárlat

A Balkán expressz projektum keretében megszervezik a Neventől a Batmanig multimediális kiállítást

Az Európa Kulturális Fővárosa Alap versenypályázatot írt ki, amelyre várják a tervezett tárlattal kapcsolatos ötletterveket. Ezeket a Másmilyen Európa projekt keretében a Képregény városa elnevezésű alprojektben valósítják majd meg.

A Neventől a Batmanig elnevezésű tárlat a tervek szerint egy visszatekintés lesz a képregény megjelenésére és fejlődésére, különös tekintettel a szerbiai képregénykészítésre. A versenypályázat költsége kb. 4,9 millió dinár, a tenderre október 18-áig lehet jelentkezni.

A Balkán expressz projektnek az a lényege, hogy segítse a képregénykészítéssel, vizuális művészettel és animációval foglalkozó, helyi és európai művészek együttműködését. A Dnevnik napilap honlapja továbbította a szervezők üzenetét, szerintük a projekt megvalósításával azt szeretnék elérni, hogy jövőre, amikor Újvidék lesz Európa Kulturális Fővárosa, a világban úgy ismerjék fel a tartományi székvárost, mit a képregény városát!

Újabb, képregényekről szóló tárlat nyílik hamarosan a tartományi székvárosban, az önkormányzat 4,9 millió dinárral támogatja a kezdeményezést. A képregény műfajára folyamatosan fokozott figyelmet szentel a városvezetés, a múlt hónapban például a Művelődés

Újabb, képregényekről szóló tárlat nyílik hamarosan a tartományi székvárosban, az önkormányzat 4,9 millió dinárral támogatja a kezdeményezést. A képregény műfajára folyamatosan fokozott figyelmet szentel a városvezetés, a múlt hónapban például a Művelődés

A versenypályázati dokumentációból kiderül, hogy a Neventől a Batmanig elnevezésű kiállítást 550,78 négyzetméteres területen tartják majd meg. A multimediális, nyomtatott, animációs és interaktív tartalmak magukban foglalják majd a képregény kialakulása platinakorának (1880–1934), aranykorának (1935–1941), ezüstkorának (1953–1970), bronzkorának (1971–1990) és vaskorának (1991–2011) évtizedeit, valamint a mai, szilíciumkort is.

A kiállítás egyik fő célja, hogy a képregényt minél többen megismerjék, valamint fontos célkitűzés még a kulturális hagyaték hirdetése és a képregényekben fellelhető kreativitás támogatása és fenntarthatósága.