2021. november 28., vasárnap

Újabb köztér épül az Újtelepen

A Gavrilo Princip helyi közösség területén, a Branislav Borota és a Simeon Piščević utcák kereszteződésénél megkezdődtek a munkálatok egy újabb köztér kialakításán.
Az új közteret a Novi Sad 2021-Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében meghirdetett, Új helyiségek program részeként építik meg. A projekt koordinátora a városi Nagyberuházási és Területrendezési Hivatal.

Az új köztér a tervek szerint 4680 négyzetméteres lesz. A városi hivatalban elmondták, hogy az új köztéren megtartják a játszóteret, de újabb kellékekkel szerelik fel. A gyermekek rendelkezésére áll majd továbbra is a közkedvelt multifunkcionális játékeszköz, de felújítják. Ezenkívül puha padlózatot fektetnek le a játszótéren, továbbá új körhintát, libikókát és rugón himbálódzó játéklovacskát helyeznek el. A multifunkcionális játszótér két részből áll majd, és új kellékekkel szerelik fel. Az egyik részén kosárlabdapályát építenek, a másikon pedig rekreációra, labdajátékra alkalmas területet alakítanak ki. A játszótér köré kerítést emelnek hangszigetelő, ütésálló panelekből, így a gyermekeknek nem kell majd sokat a labda után rohangálniuk – olvasható a 021.rs hírportálon.

Az új köztéren kosárlabdapályát, kültéri fitneszparkot és játszóteret is kialakítanak majd
Az új köztéren kosárlabdapályát, kültéri fitneszparkot és játszóteret is kialakítanak majd

A külső fitneszpark padlózatát gumilapokkal fedik le, edzésre alkalmas tornaeszközöket helyeznek el, továbbá két pingpongasztal is helyet kap itt.
A felsoroltakon kívül az új köztéren 9 hagyományos padot, egy, a szokásosnál hosszabb, de támla nélküli padot, 10 szemeteskannát és kerékpártartókat helyeznek el, valamint egy közkutat is kiépítenek.
Az új közteret az építkezési munkálatok befejeztével beültetik majd különféle bokrokkal, fákkal, sövényekkel, virágokkal.
A projekt megvalósítására az önkormányzat 48,6 millió dinárt irányozott elő, a munkálatokat az év végéig befejezik.