2021. november 28., vasárnap

Fánkok a lurkóknak

Gyerekek díszítették a süteményeket Óbecsén

Kedden újabb jótékonysági akciót tartottak az óbecsei Lurkóházban, ezúttal a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma óbecsei helyi szervezetének aktivistái szervezésében fánkdíszítési gyorstalpalót tartottak a lurkóknak. A gyermekek nagyon ügyesen olvasztották a csokit és mártogatták bele a fánkokat. A csokis fánkokat sok-sok ehető díszítővel pakolták meg, mindenki a saját ízlése szerint. A díszes sütemények egy részét boldogan elfogyasztották, a többit pedig hazavitték.

– Az ötlet onnan jött, hogy nemrégiben az óbecsei gasztrofesztiválon nagy volt az érdeklődés a gyerekek részéről a fánkok iránt. Láttam, hogy nekik nagyon tetszett ez az egész, és úgy gondoltam, hogy valamilyen foglalkozást kellene nekik szervezni, ahol ki tudnak kicsit bontakozni, ami a díszítést és a kreativitást illeti – mondta Koós Csilla, aki a fánkokat, a csokoládékat és a díszítéseket ajándékozta a Lurkóház védenceinek.

A Lurkóház védencei az intézményben főleg tanulnak és játszanak. A vendégeknek és a szokatlan programoknak mindig nagyon örülnek. Boarov Diana, az óbecsei Lurkóház megbízott házfelelőse elmondta, hogy minden egyes ilyen külsős program nagy örömet jelent számukra, hiszen új arcokkal, illetve új programokkal ismerkedhetnek meg.