2024. március 29., péntek

Telek a szennyvíztisztítóra

Várhatóan 2023-ig elkészül a nagybecskereki üzem

Nagybecskerek város szennyvíztisztítóját az egyesült arab emírségekbeli Metito társaság fogja megépíteni. A szerződést tavaly novemberben írták alá, államközi megegyezés után. A munkálatok jövőre kezdődhetnek el. A városi képviselő-testület tegnapi ülésén kezdeményezték 58 holdnyi földterület odaítélését erre a célra, az ipari övezet és a Béga folyó közelében, amit majd a szerbiai kormánynak is jóvá kell hagynia. Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy az ügyben nem kérték ki a nagybecskerekiek véleményét. Emellett szerintük a beruházónak nincs kellő tapasztalata a vállalt feladat terén. Az önkormányzati vezetők cáfolták ezeket a megállapításokat.

– Minden a megfelelő eljárásban zajlott, kezdve a megvalósíthatósági tanulmánytól a megtisztított víz áráig. A szerződés pedig megmutatta, hogy a víz megtisztításának az ára alacsonyabb. Az viszont tény, amit elfogadok, hogy a polgárok egy része nem megfelelő módon használja a szennyvízelvezető csatornát, vagyis abba vezetik bele az esővizet is. Ugyanúgy teszik ezt egyes vállalatok is. Ezt a városnak kell megoldania, és ennek semmi köze nincs a beruházóhoz. Ezt nekünk kell megoldanunk. Ehhez van elegendő időnk, mivel a szerződés szerint az építési engedély megadásától számítva 18 hónap van a berendezés kiépítésére. Várhatólag 2023-ig elkészül a szennyvíztisztító berendezés – mondta Saša Santovac alpolgármester.

A beruházás elsősorban az arab társaság 22 millió eurós direkt befektetésén alapszik. Mint korábban elhangzott, magas szintű technológiáról van szó, amellyel a társaság már a világ 46 országában bizonyított. Európában Szerbia az első ország, ahol a Metito gazdálkodik. Egyébként jelen vannak Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában.

Jelenleg a Béga folyó viszi a város szennyvizét a Tiszába. Különösen a nyári hónapokban okoz ez bosszúságot a városban élőknek, vagy amikor a Tisza magas vízállása miatt leáll a Béga folyása. Remélhetőleg ez a gond két három-éven belül megszűnik, miután a város Belgrád felőli bejáratánál megépül a szennyvíztisztító. Az elképzelés szerint attól kezdve az úgynevezett másodosztályú víz kerül majd a Bégába.