2021. december 6., hétfő

„Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

Abban az időben, amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”Ekkor a kérdező így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?”Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, száz annyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.” (Mk 10,17-30)

Krisztusban, Kedves Testvéreim!
Bizonyára mi is feltettük már azt a kérdést Jézusnak, amit a mai evangéliumban ez a buzgó fiatalember kérdezett: Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? A kérdés nagyon jó, hiszen ha ez bennünk van, akkor azt jelenti, hogy van valami érdeklődésünk Isten felé, valamit akarunk tenni, hogy találkozzunk vele, hogy eljussunk hozzá. Emlékszem a megtérésem napjára, amikor a lelkigyakorlat után az előadóval beszélgettem és én is feltettem egy hasonló kérdést: Mit tegyek, hogy mindig halljam az Úr hangját? A lelkigyakorlat vezetője ezt válaszolta: Járj rendszeresen templomba, járulj rendszeresen szentgyónáshoz és szentáldozáshoz. A képlet nagyon egyszerű, úgy, ahogy Jézus is mondja: Ismered a parancsokat, vagyis tartsd meg a parancsokat, amik irányként szolgálnak az életedben. De vajon minden parancsot meg tudunk tartani? A parancsok betartása és a rendszeres templomba járás, rendszeres szentgyónás és szentáldozás már elég ahhoz, hogy üdvözüljünk? Elég akkor, ha maga Jézus van az életem középpontjában, mert Ő az, aki üdvözít engem. Hiszen úgy is elmehetünk a templomba rendszeresen, hogy közömbösek vagyunk, úgy is gyónhatunk, hogy a bűnvallomásunk felületes és megalkuszunk bűneinkkel, valamint úgy is áldozhatunk, hogy nem hisszük Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben. De ez az állapot nem vezet az üdvösségre. Valamint azzal sem dicsekedhetünk, hogy a parancsolatokat mind meg tudjuk tartani. Csak törekedhetünk rá, ahogyan a gazdag ifjú is törekedett. Ez a parancsolatokat megtartó ember dicséretet várt az Úrtól, de a dicséret mellett olyan szavakat is hallott, amelyek választás elé állították: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszt szét a szegények között, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”

Jézus nem kötelezi arra, hogy kizárólag őt kövesse, hanem csak hívja, hogy az örök javakkal és Krisztus követésével szemben „semmibe vegye a gazdagságot”. Ekkor kiderült, hogy az ifjú kötődése ehhez a világhoz – a gazdagságon keresztül – rendkívül szoros volt, mert Jézus szavai behatoltak az ifjú szívébe és azt válságba sodorták, de sajnos nem Jézus mellett döntött, ugyanis: „elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt”. Úgy látszik, Jézus is elszomorodott, mert ezt mondta: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába”. Sajnos a gazdagság uralkodott az értelmén és az akaratán. Szomorúan távozott az Úrtól, mert nem volt képes lazítani a gazdagságtól való függésén, hiába értette ésszel, hogy semmilyen vagyont nem fog magával vinni az örökkévalóságba. Megtartván oly sok parancsolatot, mégsem volt képes azt mondani az Úrnak: „Uram, ez nem az én vagyonom. Bár megdolgoztam érte becsülettel, de még sem az enyém, Tőled van és rendelkezz felette.” Az evangéliumi ifjú, aki Istenre nyitottnak látszott, a világi dolgok rabságában élt, rabja volt a vagyonának. Az e világiakhoz való kötődés, ahhoz, amit Isten alkotott, ami csupán az ő ajándéka, de nem Ő maga, megakadályozhatja, sőt lehetetlenné is teheti üdvözülésünket, ha e kötődések rabságában élünk. Jézus ezért mondja, hogy csak az jut be a mennyek országába, aki kész Istenért mindent elhagyni, mindent feláldozni. Itt is, mint az Evangélium más szakaszaiban is, a gazdagság úgy jelenik meg, mint az üdvösség szinte leküzdhetetlen akadálya. Nem azért, mert a gazdagság önmagában rossz, hanem azért, mert az ember hajlamos arra, hogy túlságosan ragaszkodjék hozzá, annyira, hogy jobban szeresse Istennél.
Krisztusban, Kedves Testvéreim!

Lényegében semmivel nem rendelkezünk. Ha van pénzünk, vagyonunk, házunk, akkor is tudnunk kell, hogy mindezeket csak ideiglenes használatra kapjuk. A földi, átmeneti dolgok iránti túlságos kötődés csak eltávolít minket Istentől. Meg kell vizsgálnunk magunkban, hogy mennyire erős a kötődésünk az e világi dolgok iránt. Az e világi dolgok nem feltétlenül anyagi vagyont jelentenek. Jelenthetik a világban betöltött pozíciónkat is, lelki kötöttségeinket is, amelyeket oltárra emelünk Isten helyett. Nem kellene, hogy a dolgok, a pénz abszolút függésben tartsa az embert, mert akkor eltávolodik Istentől, és könnyű prédájává válik a szívet rabságban tartó szenvedélyeknek. Nincs jelentősége a vagyonunk mértékének. Az a lényeges, hogy mi milyen mértékben válunk rabjává e vagyonnak. Isten Országa felé tartva „nem szolgálhatunk Istennek és a mammonnak” (Mt. 6, 24). Vagyis a választás földi életünkben elkerülhetetlen. Ez az út nehéz, de az evangéliumi olvasmány végén meghalljuk az Úr válaszát. Krisztus tanítványai összezavarodtak, mert látták, hogy ha ez a tiszta, tökéletességre törekvő ember szomorúan távozik, akkor egyáltalán ki üdvözülhet? „Ami lehetetlen az embereknek, az az Istennek lehetséges”– mondja Jézus. Az Úr válasza reményt ültet a mi szívünkbe is, hisz Isten nem tagadja meg ezt a kegyelmet senkitől, aki őt bizalommal kéri. Ő segít az akadályok elhárításában is, így üdvösségünk Isten irgalmának következménye.

Ámen.