2024. március 28., csütörtök

Újranyitott a felsőhegyi gyógyszertár

Szerdán hivatalosan is újranyitott a felsőhegyi gyógyszertár. Az állami gyógyszertárak magánosítását követően, ahogyan a zentait és a tornyosit is, úgy ezt is a Cvejić gyógyszertár üzemelteti. A hivatalos megnyitón jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta Község polgármestere, Daniela Milošev, a Cvejić gyógyszertár regionális menedzsere, valamint Bóbán József, a felsőhegyi helyi közösség elnöke.

A polgármester elmondta, hogy a felsőhegyi gyógyszertár megnyitása hosszabb folyamatot vett igénybe, hiszen nem csak a bérbeadási feltételeket kellett megteremteniük, hanem az épület legalizációját is el kellett végezni. Hozzátette, hogy ez az üzlet igyekszik ellátni nem csak a falubeliek, de a környékbeli tanyán élő polgárok gyógyszerszükségleteit is.

Bóbán rámutatott, hogy már régóta nem működött megfelelően a helyi gyógyszerellátás, hiszen csak heti egy-két alkalommal működött a gyógyszertár. Hozzátette, hogy ezentúl folyamatos lesz a falubeliek gyógyszerellátása.

Az újonnan megnyílt üzlet az orvosi rendelő mellett található a falu központjában. Egy munkatársa fogadja a vásárlókat hétfőtől péntekig 7 és 14 óra között.