2021. november 27., szombat

Mindenben megegyeztek

A központi park és a zöldövezetek felújítását tervezik Verbászon

A városi zöldövezet és a központi park felújításáról, valamint a fásításról szervezett kerekasztal-megbeszélést a verbászi önkormányzatban a helyi Ökológiai Mozgalom. Az összejövetelen az önkormányzat képviselői mellett jelent volt Igor Škundrić, a Standard Közvállalat és Ivana Đakonov, a helyi Állategészségügyi és Mezőgazdasági Ügynökség képviselője, Tatjana Miljanić, a Carnex vállalat környezetvédelmi felelőse, Miroslav Jakšić, a Sunoko cukorgyár képviselője, valamint Predrag Šušić, a helyi Ecology System újrahasznosítással foglalkozó cég igazgatója, aki egyúttal a zombori Erdőtelepítő Mozgalom képviselőjeként is bekapcsolódott a munkába. A zöldövezetek teljes felújításáról szóló szakmai megbeszélés konstruktív légkörben zajlott, a stratégiai kérdésekben egyetértettek a felek.

Az összejövetelt követően Ratko Đurđevac, a verbászi Ökológiai Mozgalom vezetője lapuknak elmondta, a konkrét megoldási javaslatok egyhangúlag elfogadásra kerültek, ami annyit jelent, hogy a környezetvédelem és a zöldövezet felújítása minden fél számára társadalmi és közösségi cél.

A verbászi Laza Kostić utcában lévő park a város legnagyobb zöldövezete (Paraczky László felvétele)
A verbászi Laza Kostić utcában lévő park a város legnagyobb zöldövezete (Paraczky László felvétele)

– A legfontosabb rész a fásítás, hiszen amikor zöldövezet-újításról és -bővítésről beszélünk, enélkül elképzelhetetlen az előrehaladás. A kommunális közvállalat és az Állategészségügyi és Mezőgazdasági Ügynökség vállalta, hogy biztosítja a gépeket és előkészíti a terepet a fiatal facsemeték ültetéséhez, továbbá kiszedik és elszállítják a városból és a parkból a kiszáradt és beteg fákat. A Sunoko és a Carnex vállalat 1000 euróval támogatja a fiatal facsemeték vásárlását. A verbászi Ökológiai Mozgalom saját projektumán keresztül további 1000 eurót biztosít facsemetékre, valamint mozgósítja a tagságot és a környező települések környezetvédőit a fásítási munkálatok elvégzéséhez. Az önkormányzat ugyancsak felkéri a közvállalatok dolgozóit, hogy kapcsolódjanak be a fásítási és a zöldövezetek kiszélesítésére tervezett akció(k)ba, az erődtelepítő mozgalom pedig a facsemeték mellett a szakembereket biztosítja – sorolta Ratko Đurđevac.

Kiemelte, az összejövetelen egyetértettek abban (is), hogy a fásítási és zöldesítési terv dokumentációja hiányos, mindez pedig hátráltatja az elvégzésre váró munkát, így a különféle engedélyek beszerzését, a szükséges pályázatokat és a támogatások zökkenőmentes begyűjtését mielőbb meg kell kezdeni.

– A találkozó egyúttal lehetőség volt arra, hogy az Ökológiai Mozgalom (újra) bemutassa a városi parkot átszelő rekreációs útról készült projektumtervezetet, amit 2019-ben a Bačka vízgazdálkodási vállalat mérnökei készítettek, teljesen ingyenesen – mondta Đurđevac.