2024. március 28., csütörtök
MOTOKROSSZ

Oromi bajnoki cím a profiknál

Október első hétvégéjén zárult a szerb motokrosszbajnokság 2021-es évada. A profik egyik mezőnyében, az MX2-es kategóriában egy oromi származású fiatalember, Cseszkó Márk végzett az élen, aki összesítésben 27 ponttal szerzett többet, mint a 2. helyet megkaparintó čačaki Nenad Petrović.

A szerbiai terepmotoros-bajnokságban az idén hét helyszínen rendeztek dupla futamokat, amelyeken a topolyai székhelyű MX024 versenyzője három elsőséget szerzett, kétszer a 2. helyen végzett, további két alkalommal pedig a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Az ifjú oromi motoros emellett sikeresen szerepelt az idén a nemzetközi versenyeken is: a Boszniában megrendezett Balkán-bajnokságon 6. helyezésével ő volt a legeredményesebb szerbiai résztvevő, a magyarországi Zombán pedig megnyerte az ottani versenyt. Cseszkó Márk a sportpályafutását labdarúgóként kezdte el az oromi Šampion pionírcsapatában, majd váltott, és azt a sportágat választotta, amelyben az édesapja is szép sikereket ért el egykoron. A 21 éves észak-bácskai terepmotorosnak egyébként nem ez volt az első bajnoki címe, két évvel ezelőtt ugyanis az amatőröknél, az MXB kategóriában nyerte meg az országos bajnokságot, tavaly pedig, az első profi idényében a 3. helyet szerezte meg a szerb és a bosnyák bajnokságban is.

Itt említjük meg, hogy szabadkai dakarosunk, Saghmeister Gábor az MX C kategóriában a nyolcadik bajnoki titulusát szerezte meg…