2024. április 19., péntek

A bűvös nyolcas

Rózsa Zsombor már a következő Sakktivityt tervezi

Szombaton tartották meg a hetedik Sakktivityt, amelynek ezúttal a Majsai Úti Általános Iskola adott otthont. A rendezvényen remek hangulat uralkodott, a tanulók pedig különböző játékokon mérhették össze a tudásukat és ügyességüket. A megmérettetésen nyolc település nyolc csapata vett részt, akiket nyolc sztárkapitány vezetett. Szabadkai, palicsi, hajdújárási, ludasi, óbecsei, tornyosi, magyarkanizsai, valamint a tompai csapatok vetélkedtek, így a rendezvény nemzetközinek mondható. A sztárkapitány Stettener Zoltán vlogger, Molnár Lajkó Anett rádiós műsorvezető, Cirok Szabó István költő, Magyar Zsófia színművésznő, Fremond Árpád politikus, Csíkos Dániel televíziós műsorvezető, Lackó Varjú Sára újságíró, lapunk szerkesztője, valamint Pesti Attila építész volt. A vetélkedő végül a hajdújárásiak győzelmével ért véget, őket a dobogón szabadkaiak és a tornyosiak követték. A játékot követően Rózsa Zsombort, a Sakktivity megálmodóját és fő szervezőjét kérdeztük az élményeiről.

Hogyan élted meg az idei Sakktivityt?

– Óriási volt visszatérni az élő show-s változathoz. Hiányzott már nekünk és gyerekeknek is. Tavaly szigorúbb vírusvédelmi előírásokhoz kellett alkalmazkodnunk, ez új ötleteket és óriási rugalmasságot követelt a részünkről. Hinnünk kellett abban, hogy a rendezvényt át tudjuk alakítani olyan formába, hogy akkor is megtartható legyen, amikor az országban szinte semmit nem lehet szervezni. Tettük ezt azért is, mert nem akartuk cserben hagyni a gyerekeket, hiszen oly sok aggódó üzenetet kaptunk tőlük. Egy műsor szempontjából a hét év komoly szám, különösen olyan időszakban, amikor meglehetősen nehéz rendezvényt szervezni.

Régi kedvencek és új feladványok is voltak. Ezek hogyan kerülnek be a show-ba?

– Minden játék tőlem származik, miután pedig ezeket kiötlöttem, kipróbálom a stábommal. Ez olyan gyerekekből áll, akik korábban versenyeztek a Sakktivityn. Nagyon örülök, hogy abból a bizonyos karanténkiadásból is tudtunk meríteni, azok stúdiójátékok voltak, de így élőben is jól működtek. Ugyanakkor viszont nagyon fontos az is, hogy egy rendezvény mindig meg tudjon újulni.

Hogyan történik a csapatkapitányok kiválasztása?

– Minden évben a gyerekek jelzik nekünk, hogy kik azok a sztárvendégek, akikkel nagyon szívesen játszanának, mi pedig igyekszünk nekik eleget tenni. Mindig elmondom a sztároknak, hogy valahol egy fokmérő az, hogy épp kik a legaktuálisabb, legnépszerűbb közéleti személyek a gyerekek körében. Nagyon örülök annak, hogy Stettner Zoltán eljött Budapestről, látszott rajta, hogy a játék minden pillanatát élvezte. A sztárvendégeinket, a csapatkapitányainkat is magukkal ragadja a vetélkedő hangulata és játékossá válnak.

A következő évben is várható Sakktivity?

– Jövőre lesz a nyolcadik, ez pedig a számunkra egy bűvös szám, hiszen, minden a nyolcas köré épül: nyolc csapat vesz részt, nyolc forduló van, nyolc játék, nyolc sztárvendéget hívunk. Az egy különleges Sakktivity lesz.

Mitől lesz különleges?

– Már van néhány ötletünk, talán egy grandiózus helyszínen tartjuk meg, talán lesznek vizes játékok, még meglátjuk, de már most elkezdjük tervezni, mert ennek komoly jelentőséget szeretnénk tulajdonítani.