2024. április 19., péntek

Fogytán az erőművek szénkészletei Indiában

Energiaválsággal küzd a világ második legnépesebb országa, India (is). Széntüzelésű erőműveinek majdnem 80 százalékában kritikusan alacsonyak a szénkészletek, olyannyira, hogy  napokon belül kimerülhetnek, miközben egyes tartományokban már most sincs áram.

Indiában a villamos energia mintegy 70%-át szénből állítják elő. A napokban nyilvánosságra került kormányzati adatok szerint a 135 szénalapú erőmű nagy részében kevesebb mint 8 napra elegendő szénkészlet maradt. Noha a Coal India állami vállalat, amely az ország szénkitermelésének több mint 80%-áért felel, a múlt hónapban közölte: növeli a közművek ellátását az erőművek szénhiányának megoldása érdekében, a helyzet valójában egyre aggasztóbb méreteket ölt. Április és augusztus között, amikor a gazdaság a koronavírus-járvány második hulláma után újra lendületbe jött, megugrott az áramigény. Ugyanakkor a nemzetközi szénárak annyira megemelkedtek, hogy az import az elmúlt hónapokban meredeken csökkent. Az energiahelyzetet tovább súlyosbította a monszunidény, mivel egyes területeken a szokásosnál kevesebb csapadék esett, ami hátrányosan befolyásolta a vízenergia-termelést. Mivel Indiában nemsokára kezdődik az ünnepi szezon, amikor a fogyasztás általában eléri a csúcspontját, az energiaigény tovább emelkedhet.