2021. december 7., kedd

Tovább javított szerbiai gazdasági prognózisán az IMF

Nem meglepő, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javított a Szerbia gazdaságának bővülésére vonatkozó előrejelzésén – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter, miután a washingtoni székhelyű szervezet kedden publikált, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) elnevezésű jelentésében 6-ról 6,5 százalékra emelte növekedési prognózisát.

A pénzügyminiszter hétfőn online formában tárgyalt az IMF képviselőivel (Fotó: Beta)

„Eredményeink felülmúlták az év elején megfogalmazott várakozásainkat, ennek alapján a Pénzügyminisztérium már a bruttó hazai termék (GDP) 7 százalékos növekedésére számít, de az év folyamán a nemzetközi pénzintézetek is rendre feljavították előrejelzéseiket, ami sikerességünket igazolja” – mondta Mali hozzátéve, azzal, hogy az IMF júniusban 5-ről 6 százalékra korrigálta becslését, most pedig ezt még megemelte, segít Szerbiának abban, hogy tovább erősítse a nemzetközi tőkepiacon elfoglalt pozícióját és gazdaságának versenyképességét. A miniszter emlékeztetett arra, hogy hétfőn online formában megkezdődött az IMF-fel júniusban kötött legújabb, tanácsadói megállapodás első felülvizsgálata, s hogy az együttműködés célja most a szerkezeti reformok végrehajtása, valamint a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása. „Az IMF-küldöttség már tájékozódott makrogazdasági helyzetünkről. Volt alkalma meggyőződni arról, hogy pénzügyi eredményünk az év első 9 hónapjában a vártnál 182 milliárd dinárral jobb, vagyis hogy a hiány 93 milliárd dinár, mégpedig a nagyobb adóbevételeknek köszönhetően. Teljesítettük azt a négy reformcélt, melyet áprilisban az IMF-fel együtt tűztünk ki, és folytatjuk a strukturális reformokat, hogy megnöveljük közvállalataink termelékenységét, vagyis hogy ezt a szektort teljesen megújítsuk. Az első felülvizsgálat keretében a jövő évi költségvetésről is tárgyalunk, és itt továbbra is a nagyberuházásokra, valamint az egyre nagyobb fontossággal bíró környezetvédelmi befektetésekre összpontosítunk” – mondta Mali a szaktárca közleménye szerint. Megjegyezte, csak néhány nappal ezelőtt a Világbank is javított a szerbiai gazdaság várható bővülésére vonatkozó prognózisán: 1,0 százalékponttal 6,0 százalékra emelte a lehetséges növekedési arányt.

Egyébként az IMF legfrissebb prognózisa szerint a jugoszláv utódállamok közül Horvátországban és Szlovéniában az idén 6,3 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék. A tekintélyes pénzintézet jelentősen megemelte a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését: Magyarország GDP-je 7,6 százalékkal, vagyis a régióban a legnagyobb arányban növekedhet. Az Európai Unióban ennél nagyobb növekedést csak Észtország (8,5%) és Írország (13,0%) érhet el.