2024. április 16., kedd

Megélni valamiből

Egy zentai kisboltból az idősebbeknek házhoz is szállítanak

A települések ellátásában és hangulatában komoly szerepet játszó kis vegyeskereskedések és a túlnyomórészt multinacionális kiskereskedelmi üzletláncok közötti, Dávid és Góliát harcaként jellemezhető versenyben a bibliai történettel szemben nem Dávid győzte le a Góliátot, vagyis nem a vegyeskereskedések tulajdonosai győzték le a fogyasztás új katedrálisait, hanem egyelőre utóbbiak vezetnek a kisboltokkal szemben. Ennek következtében az egykoron szinte minden utcában megtalálható vegyeskereskedések közül alig maradt fenn egynéhány. Persze most is akad olyan, aki ebben fantáziát lát, így a közelmúltban két zentai fiatalember egy régi-új kisbolttal gyarapította a zentai vegyeskereskedések nem túl színes palettáját. A Tisza-parti sétányon korábban Apis néven üzemelt kisbolt helyén, a környéken lévő tömbházak lakóinak örömére, kinyitották a Black & White kisboltot, ahol sok mindent beszerezhetnek az arra lakók.

– A bolt az üzlettársam, Vijatov András ötlete volt. Én egy konyha megnyitásában gondolkodtam, de András meglátta, hogy nem működik ez a bolt, és kitalálta, hogy nyissuk meg közösen – mesélte Kolompár Róbert, a bolt egyik tulajdonosa, és hozzáfűzte, hogy nem volt egyszerű megvalósítani az elképzelésüket, de sokan a segítségükre siettek.

– A bolt jó helyen van, nincs a közvetlen közelében sem nagyáruház, sem önkiszolgáló, az itt élő emberek pedig kedvesek, és megörültek a hírnek. Ha kitartunk, mindenképpen jól alakulnak majd a dolgaink. Korábban többen, több elnevezéssel is kinyitották már ezt a kisboltot, viszont rövidebb-hosszabb nyitvatartás után lakatot tettek az ajtóra. Valószínűleg tőkehiányban szenvedtek, meg nem figyeltek oda kellőképpen a bolt vezetésére. Ez nekünk is intő jel, hogy ezekre a dolgokra figyelni kell, pláne, hogy egyikünknek sem ez a szakmája, de jól alakulnak a dolgok. Igyekszünk figyelembe venni a vásárlók igényeit, és hozzáférhető árakkal dolgozni – mondta.

Beszélgetőtársunk arról is beszámolt, hogy a lakótömbökben élők örömmel fogadták a bolt megnyitását. Leginkább az idősebbek örültek neki, mert nem kell messzire gyalogolniuk bevásárolni. A tulajok vállalták azt is, hogy az idősebbeknek házhoz is szállítják a kívánt portékát.
Róbert a bolt neve kapcsán mosolyogva elárulta, hogy mivel András „sápadtarcú”, ő pedig „csokoládészínű”, a Black & White, vagyis fekete-fehér elnevezést választották.