2024. április 19., péntek

Intim zenei utazáson

A Belgrade Baroque boldogító koncertje

Az idén ünnepeli nagykorúságát a 2003-ban alakult Belgrádi Barokk (Belgrade Baroque) együttes. Tagjai közül négy zenész – Katarina Popović, Rastko Popović, Jovana Topalov, Srđan Stanić – élvezetes zenei utazásra hívta a közönséget az újvidéki Barokkzenei Napok elnevezésű fesztiválon.

A székvárosi Szent Erzsébet-templomban barokk hegedűn, barokk violán, gambán és cselón szólaltatták meg az egyes európai országok, különböző zeneszerzői iskolák komponistáinak sokszínű darabjait. Rastko Popović mesélt a barokk zenéről, amelynek komponistái a reneszánsz- és a klasszicista zene korszakai között alkottak.

A fesztiváli közönség érdeklődve figyelt minden szavára, majd átadta magát a felcsendülő zeneszerzemények szépségének.

–  A mai hallgatók nagy része nincs is tudatában annak, mennyire különbözött egymástól az a zeneirodalom, amely szinte egy időben jött létre, de az európai államok különböző társadalmaiban a 17. és 18. században. A megnyilvánuló különbségek a „franciák”,  „olaszok”, „flamandok”, „németek” és „angolok” között sokkal nagyobbak voltak, mint az egy „nemzeten” belüli zenei irodalomban ötven év alatt. Ezért történelmileg nem lehet egy kalap alá venni a zenei barokk körülbelül 1600-tól 1750-ig terjedő időszakát, különböző fázisaival, „nemzeteivel” és stílusjegyeivel – magyarázta Rastko Popović.

A fővárosi barokk együttes koncertjével Dél-Európától Észak-Európáig különböző zenei hagyományokat szemléltetett, főképpen a kora és nagybarokk komponisták zeneszerzeményein keresztül. Olyan darabokat hallottunk, amelyek szóló gambára és a csembalóra, valamint az első kisebb, különböző hangszerekből álló együttesek számára íródtak. Ezek az „intim” kompozíciók bemutatták azt, hogy a nagy európai nemzetek büszkén és nagyobb mértékben külön művelték saját zenéjüket. Bár a zenészek bizonyos értelemben mindig nemzetköziek voltak, bejárták egész Európát, és ezáltal különböző nemzeti hatásokat terjesztettek.

– A kora barokk időszakban még nem volt akkora stílusegyveleg, mint azt a francia François Couperin-nél és sok más késő barokk zeneszerzőnél, Händelnél, Telemann-nál, sőt Bachnál is tapasztaljuk – mondta Rastko Popović, aki barokk violán muzsikált. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a holland Philip Hacquart (1645–1691) zeneszerző szvittjeit (egyiket előadták)  például évekkel ezelőtt még nem is ismerték a szakmabeliek. A műveiből azonban kitűnik például, hogy a gamba hangszer, amikor formálódott, sokkal inkább hasonlított a lanthoz, mint a hegedűhöz, amelynek a családjába tartozik.

Meggyőződtünk arról, hogy a barokk zene az ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hirtelen, váratlan tempómódosítások mellett feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, illetve gyakran alkalmaz díszítéseket. A korszak stílusjegyei azonban országonként mást eredményeztek.

A Belgrádi Barokk együttes színvonalas előadásában élveztük Girolamo Frescobaldi (1583–1643), Roland Marais (1685 k.–1750 k.), Dietrich Buxtehude (1637 k.–1707) és Matthew Locke (1621–1677)  darabjait, „gyöngyszemeit”.  

A barokk zene eltérő megnyilvánulásokat sűrít magába. Örök szépsége pedig, hogy mai hallgatóként tapasztaljuk azt, ami mindegyikben közös – a boldogító hatást, amiben teljes mértékben hittek a barokk kor alkotói és előadói, és amiből „éltek” a hallgatói.