2024. április 16., kedd

Többen meghaltak áradások következtében Kínában

A heves esőzések okozta áradások következtében többen életüket vesztették az észak-kínai Sanhszi tartományban, és súlyos károk keletkeztek - számolt be a helyi hatóságok keddi közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A tartományban október 2. és 7. között rekordméretű áradások pusztítottak, melyek következtében 15 ember veszítette életét, és további három eltűntet még mindig keresnek. A napokon át tartó esőzések hozzávetőleg 1,76 millió embert érintettek a tartományban, ahol több mint 120 ezer embert telepítettek átmeneti szállásokra.

A helyi hatóságok jelentése szerint mintegy 239 ezer hektáron veszett kárba a termény, és csaknem 38 ezer épületben keletkezett súlyos kár a természeti csapás hatására. Hétfő délutánig 530 magasfeszültségű vezeték működése szünetelt, aminek következtében több mint 332 ezer háztartás maradt áram nélkül.

Fennakadások alakultak ki a közlekedésben is, a katasztrófa ugyanis több mint hatezer kilométernyi utat rongált meg. A közvetlen gazdasági kárt több mint 5 milliárd jüanra becsülték.

A tartományban az áradások idejére biztonsági intézkedésként szénbányákat zártak be ideiglenesen, növelve az elmúlt időszakban a szénhiány következtében kialakult áramellátási problémák miatti aggodalmakat. A helyi hatóságok kedden azt közölték, hogy a szénbányák - kevés kivétellel - ismét megkezdték működésüket az esőzések elmúltával.

Az esőzések továbbá kárt tettek a legjobb állapotban megőrzött óvárossal rendelkező kínai város, Pingjao városfalában és egy épületében is. A UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított óváros mellett Sanhsziban több más kulturális nevezetességet is megrongált a szélsőséges időjárás - adta hírül a Global Times című kínai lap.