2021. december 7., kedd

Radovanović: Reálisan naponta 120 és 150 beteg hal meg koronavírusban

Zoran Radovanović epidemiológus szerint a jelenlegi járványhelyzet a katasztrofális határán van, ezért pedig a hatalomból valakiknek felelniük kell - írja az N1 hírportál.

Reálisan 120 és 150 beteg hal meg naponta koronavírus következtében. Egész idő alatt ezt eltitkolták - mondta Radovanović.

Jelenleg nem a járványtani intézkedések ideje van, hanem a sírásé és a felelősség megállapításáé. Az intézkedéseket még a nyáron kellett volna bevezetni, amikor az új hullám megindult. Világos volt, hogy a nyár végén és az ősz elején megnövekszik majd a fertőzött betegek száma. Azonban ez senkit sem érdekelt, különösen az egészségügyi illetékesek voltak passzívak - jelentette ki Radovanović.

Hozzátette, hogy a válságstáb egészségügyi részének tagjai látszólag egységesen léptek fel és a kapott információk szerint döntéseiket közösen hozták meg.

Az orvosok közti idegesség szeptember közepén jelent meg, ekkor tettük fel a felelősség kérdését a kialakult tragikus helyzettel kapcsolatban. Ezért valakinek felelnie kell - mondta a szakember.

Kon kijelentéseivel kapcsolatban elmondta, hogy a kollégáival együtt már sokkal korábban reagálhatott volna, azonban ezt mégsem tette meg.

Világos, hogy tavaly 10.356 beteg hunyt el a fertőzésben és nem 3.250, ez háromszoros különbség. A valós adatokat egész idő alatt eltitkolták - jelentette ki Radovanović.