2024. április 18., csütörtök

Az energiahordozók áremelkedésének egyik nagy nyertese az orosz költségvetés

A kőolaj és a földgáz magas ára miatt az orosz költségvetésbe idén a tavalyinál akár 50 milliárd dollárral több bevétel folyhat be – áll a Fitch jelentésében.

A nemzetközi hitelminősítő számításai szerint a kőolaj és a fölgáz eladása mintegy 9 ezermilliárd rubellel, csaknem 125 milliárd dollárral gyarapítja a költségvetést az idén, ami 50 milliárd dollárral felülmúlja a múlt évit. Az idei évre várt bevétel még a pandémia előtti utolsó év, azaz 2019. 120 milliárd dollárját is meghaladja.
A legújabb számtások szerint az északi-tengeri Brent olajfajta átlagára hordónként 70 dollár lesz a tavalyi 43 dollárral szemben, a Gazprom által exportált földgázé pedig 320 dollár ezer köbméterenként a 2020. évi 143 dollárral szemben.
A Fitch rámutatott arra, hogy az energiahordozók eladásából származó idei orosz bevételnövekedés 75-80 százaléka a kőolaj eladásából, 20-25 százaléka a gázeladásból származik majd. Annak ellenére hogy jelentősen emelkedett a gázár, az energiahordozók eladásából származó együttes bevételen belül a földgáz aránya 20 százalék körül marad, ami azt jelenti, hogy az orosz költségvetés továbbra is lényegesen nagyobb mértékben függ az olajártól, mint a földgáz árától.