2024. március 28., csütörtök

Elkötelezett el nem kötelezettek

Belgrádban tegnap kezdődött és ma zárul az el nem kötelezett országok mozgalma megalakulásának 60. évfordulója alkalmából megszervezett tanácskozás. A fővárosban jelenleg 105 ország és további 9 nemzetközi szervezet küldöttsége, köztük negyven külügyminiszter tartózkodik. Az esemény különleges vendége Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, ugyanis ez év júliusától Oroszország a mozgalom megfigyelő státuszú országa, mint ahogy Szerbia is az. Az el nem kötelezettek mozgalmának jelenleg 120 tagja és 18 megfigyelő állama van, az ENSZ tagságának kétharmadát képezi, és a világ lakosságának 55 százalékát képviseli. A mozgalmat egyértelműen a hidegháborús tömbpolitika hívta életre. Így talán a szervezet egyik legnagyobb kérdése is az – e jeles évfordulón különösen –, hogy egy ilyen XX. századi szerveződésnek van-e létjogosultsága a XXI. században.

Az el nem kötelezett országok mozgalmának megalakulására négy kontinens 25 országának részvételével az 1961. szeptember 1-je és 6-a között Belgrádban megtartott első konferencián került sor. Nem sokkal a belgrádi értekezlet után, szinte nyomatékosítva a mozgalom szükségességét, 1961. október 14-e és 28-a között zajlott le a kubai rakétaválság, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti konfliktus, amely a világot az atomháború szélére sodorta. A megalakulás után az el nem kötelezett országok tagsága folyamatosan bővült, főképp a gyarmati uralom alól felszabaduló afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokkal, de tagjai között tudhatták Európából Máltát és Ciprust is. Itt leginkább azokról a szocialista berendezkedésű államokról volt szó, amelyek nem kívántak a Szovjetunió érdekszférájába kerülni, vagy olyan volt gyarmati országokról, amelyek a felszabadulás után próbálták lerázni magukról a nyugati gyarmattartó ország befolyását. Az 1979. évi hatodik konferencián, amelynek Kuba fővárosa, Havanna adott otthont, már 95 ország küldöttsége vett részt. Nem mellékesen itt született meg a Havannai Nyilatkozat, amelyben összegezték a mozgalom irányelveit. E szerint az el nem kötelezett országok hitet tettek egy a háborútól, az erőpolitikától, a tömböktől és a tömbpolitikától, a politikai dominanciától és hegemóniától mentes világ mellett. A mozgalom tagjainak következetesen támogatniuk kellett a gyarmati és idegen uralom vagy külföldi megszállás ellen küzdő népfelszabadító mozgalmakat, valamint elő kellett segíteniük a kolonializmus, a neokolonializmus és a rasszizmus felszámolását.

Az el nem kötelezett országok mozgalma a hidegháborúban megfogalmazott küldetését csak felemás eredménnyel tudta beteljesíteni. A mozgalom vitathatatlan érdeme a gyarmati rendszer felbomlásának, azaz a dekolonizáció folyamatának felgyorsítása. Emellett a tagországok sokat tettek az egymás közötti baráti viszonyok kifejlesztéséért, például az országok anyagi segítséget nyújtottak egymásnak, szakértőket és egész munkabrigádokat küldtek egymáshoz, diákjaik különböző diákcsereprogramokban vehettek részt, a tagállamok állampolgárai pedig könnyebben utazhattak a többi tagországba. Ezek a kedvezmények egy, a gyarmati uralom alól újonnan felszabadult, éppen csak fejlődésnek indult ország számára nagy segítséget jelentettek. Az el nem kötelezett országok dekolonizációban játszott szerepe azonban nem igazán használt a tömbön kívüliség eszméjének, ugyanis a hidegháború alatti felszabadítási mozgalmak egy jelentős részének kommunista jellege volt. Sőt a dekolonizáció támogatása a Szovjetuniónak is egyik alapvető irányelvének számított, azért, hogy így gyengítse a nyugati gyarmattartó kapitalista országokat. Az el nem kötelezettek tömbön kívülisége ily módon egyre inkább az egyik tömb mellé való felzárkózássá kezdett átalakulni. Az el nem kötelezett országok fellépése a hidegháború alatt egyébként is leginkább az ENSZ-közgyűlésekre és különböző határozatok meghozatalára korlátozódott. Ennek legfőbb oka, hogy a tagországok szinte mindegyike a fejlődő, az úgynevezett harmadik világ országai közül került ki, jelentős részüket súlyos belpolitikai válságok is sújtották, aminek következtében akaratérvényesítő képességük a két nagy tömbbel szemben csekély volt.

Az el nem kötelezett országok számára azonban a legnagyobb kihívást egyértelműen a berlini fal leomlása, és ezzel együtt a hidegháború vége jelentette, hiszen ezzel a mozgalom létjogosultságát feltételező tömbrendszer szűnt meg. Európa keleti felén a Szovjetunió felbomlásával felszabaduló államok, valamint a térség többi országa vajmi kevés érdeklődést mutatott a mozgalom iránt. Sokkal inkább az európai uniós és a NATO-tagság elnyerésére törekedtek, olyannyira, hogy Málta és Ciprus 2004-ben, amikor csatlakozott az EU-hoz, ki is lépett az el nem kötelezettek sorából. Közben a délszláv háború következtében Jugoszlávia tagsága megszűnt. Az utódállamok hasonlóan a nyugati integráció útján járnak, vagy már az EU és a NATO részét képezik, bár a mozgalomban megfigyelőként Szerbia mellett Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró is jelen van. 1992-ben Accrában az el nem kötelezettek miniszteri konferenciáján a házigazda, Jerry Rawlings ghánai elnök beszédében új célokat igyekezett megfogalmazni a mozgalom számára. Hangsúlyozta, hogy a hidegháborúnak vége, de a gazdagok és a szegények háborúja folytatódik. Hozzátette, hogy a világ polarizáltsága változatlan. Kiemelte, hogy az el nem kötelezettek mozgalma továbbra is fontos fóruma a harmadik világ országainak. Legfontosabb politikai követelésként azt fogalmazta meg, hogy az ENSZ-ben változtassák meg az erőviszonyokat a közgyűlés javára, a Biztonsági Tanács rovására. A gazdaság területén síkra szállt az adósságok terhének csökkentése, a mesterségesen leszorított nyersanyagok árának emelése mellett. Továbbá azt ajánlotta a fejlődő országoknak, hogy egypártrendszer helyett térjenek át a pluralizmusra. E célok a harmadik világ országai számára vonzóak lehetnek. Rawlings röviddel a tömbrendszer összeomlása után azt jól látta, hogy a világ továbbra is megosztott. Sőt ma már világosan látszik, hogy kétpólusú világ helyett egy többpólusú világ jött létre. Sajnos úgy tűnik, hogy ebben a többpólusú világban az el nem kötelezett országok még elkötelezettebbek egyes pólusok felé, mint a hidegháború idején voltak, hiszen megfigyelők között a bevezetőben említett Oroszország mellett Kína is ott van. Így pedig egy megosztott világban nagyon nehéz el nem kötelezettnek maradni…