2021. december 3., péntek

ADHD a mindennapokban

Milyenek a figyelemzavaros és hiperaktív gyerekek?

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, közismertebb nevén az ADHD történetéről, lehetséges megjelenéseiről és az azt körülvevő tényekről és tévhitekről korábban már beszámoltam. Véleményem szerint ahhoz, hogy igazán megértsük, példákra van szükség.

Saját tapasztalataimból merítve, különböző történeteken keresztül szeretném bemutatni a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart.

Az ADHD (attention deficit hyperactivity disorder) három fő tünete: a figyelemhiány, az impulzivitás és a hiperaktivitás. Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról akkor beszélünk, ha a tünetek hosszan, kórosan jelentkeznek. Többnyire gyerekkorban diagnosztizálják, különböző terápiákkal és gyógyszeres kezeléssel a tünetek enyhíthetőek.

Az ADHD-s gyerekek éppolyan sokfélék, mint azok, akik ehhez hasonló zavarral nem küzdenek. Mindnyájuk más egyéniség, és a figyelemzavaruk, hiperaktivitásuk is számos módon megnyilvánulhat.

Külföldi munkám során találkoztam Krisztiánnal, akiről már egy korábbi cikkben meséltem. Krisztiánnak többek között figyelemhiányos hiperaktivitás-zavara van. Állandó, huszonnégy órás figyelmet igényel. Figyelme hamar máshova terelődik. Nagyon mozgékony, és szinte egyáltalán nincs veszélyérzete. Szülei egy családias környezetű magánintézményben helyezték el, ahol amellett, hogy változatos terápiás foglalkozásokon vesz részt, gyógyszeres kezelést is kap. Krisztián esetében kiemelt fontosságú volt a mozgékonysága. Nagyon sok mozgással kapcsolatos terápiát és tevékenységet végzett. Szeretett a medencében pancsolni, és hosszú sétákra járni. Nagy kedvence volt a triciklin való kerekezés. Mindezek segítettek neki kellemesen kifáradni, és jókat tudott pihenni vagy aludni egy-egy ilyen alkalom után. Kiváltképp szerette az állatokat, amelyek hosszabb ideig le tudták kötni a figyelmét. Szerette őket megfigyelni, legyen szó macskáról, kutyáról, birkáról vagy kecskéről. Az igazi kedvenc természetesen a ló volt, emiatt egyértelműen a lovas terápia vált a kedvencévé.

A későbbiek folyamán volt szerencsém kórházi körülmények között is foglalkozni ADHD-s gyerekekkel. Így találkoztam Gáborral, akit az iskolájának a javaslatára hoztak el szülei kivizsgálásra. Figyelmi és magatartásbeli problémái voltak az iskolában, valamint a tanulmányi eredmény terén is elég gyengén teljesített. Gábort figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral diagnosztizálták, majd gyógyszeres terápiát kezdett el. A gyógyszer beállítása után Gábor jobban tudott figyelni, emiatt az osztályzatai is javulni kezdtek. A magatartásbeli problémák is alábbhagytak, mivel kiderült, hogy a figyelni nem tudás és a rossz tanulmányi eredmények miatti megbélyegzés okozta frusztráció miatt voltak gondok vele. Az ő esetében nagyon érdekes volt látni, ahogy saját maga ráébredt, és tudatosult benne, hogy ő nem buta, csak vannak nehézségei. Rájött, hogy amennyiben segítséget kap ahhoz, hogy ezeken a nehézségeken átlendüljön, akkor ugyanolyan jó eredményeket tud elérni, mint társai.

A néhány évvel ezelőtt népszerűvé vált „fidget spinner” nevű játékszer segítheti a figyelemhiányos gyerekeket az összpontosításban
A néhány évvel ezelőtt népszerűvé vált „fidget spinner” nevű játékszer segítheti a figyelemhiányos gyerekeket az összpontosításban

Ugyanúgy a kórházban találkoztam Endrével is. Hasonló történettel érkezett, mint Gábor. Endre nagyon csapongó volt: belekezdett egy dologba, megunta, belekezdett egy másikba, azt is megunta. Felettébb bosszantónak lehetett őt tartani, hisz mindent csak félbehagyott, mindenbe belebeszélt. Egy idő után ezeket a tulajdonságait ő maga is észrevette, és ez számára is frusztrálóvá vált. Sajnos ez dühkitörésekben nyilvánult meg nála, ami leginkább a közvetlen környezetét érintette. A megfelelő gyógyszer beállítása után viszont szemmel látható volt az eredmény. Amíg a gyógyszer hatása tartott, Endre egy kiegyensúlyozott, rendezett gyerek volt.

A későbbiek folyamán integrált csoportfoglalkozások lebonyolítása során találkoztam ADHD-s gyerekekkel. Ezek a játékos foglalkozások fejlesztő jellegűek voltak, de leginkább kikapcsolódást nyújtottak a gyerekek számára. Így találkoztam Lacival, aki egy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral élő kisfiú. Hihetetlenül energikus és mozgékony volt, és szinte meg sem hallgatta a játékszabályokat, rögtön játszani akart. Természetesen emiatt gyakran előfordult, hogy azokat nem tudta megfelelően betartani, így negatív élményeket szerzett egy-egy játék során. Ezt úgy lehetett leginkább kiküszöbölni, hogy játékosból játéksegéddé tettük. Ez azt jelentette, hogy az olyan játékban, ami nagy valószínűséggel meghaladta az ő szabálytartási képességeit, magunk mellé vettük, hogy segítsen levezényelni a játékot. Így történt, hogy míg a többi gyerek sikítva menekült föl a jégtáblát jelképező pokrócra, addig Laci a képzeletbeli cápa szerepét töltötte be, aki a játékvezetővel együtt igyekezett lakmározni a hajótöröttekből. Máskor ő volt, aki figyelte, hogy a társai betartják-e a szabályokat. Azért megjegyezném, hogy előfordult olyan is, hogy a csoporton kívül, egyénileg kellett vele foglalkozni, mert arra volt igénye. A legfontosabb, hogy jóleső, pozitív élménnyel menjen haza, és jókedvvel érkezzen a következő foglalkozásra.

Végül visszakanyarodok külföldre, ahol együtt dolgoztam egy gondozóval, Antallal, aki maga is ADHD-s volt. Elmondása szerint számára a gyógyszer nagy segítség, hisz annak köszönhetően oda tud figyelni a dolgokra. Emellett azt is bevallotta, hogy megtanulta kompenzálni is az egyes tüneteket. A legérdekesebb történetem vele kapcsolatban az, amikor a konyhában mosogatott, én pedig szerettem volna beszélgetni vele. Nem vettem észre, hogy mennyire a mosogatásra fókuszál, ezért amikor próbáltam szóba elegyedni vele, kedvesen elnézést kért, és szólt, hogy ne haragudjak, de ő most a mosogatásra koncentrál, ne zavarjam. Érdekes is volt látni, hogy körülötte szinte megszűnt minden, úgy végezte a dolgát. Miután befejezte, természetesen már tudtunk egy jót beszélgetni. Antal példájából jól látható, hogy az érintettek felnőtt korukra (ha megkapják az ehhez szükséges gyógyszeres és/vagy terápiás jellegű segítséget) nagyszerűen megtanulhatják kezelni az ADHD okozta tüneteiket, és ugyanolyan tevékeny tagjaivá válhatnak a közösségüknek, mint bármelyikünk.

Véleményem szerint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral élő gyerekeket sokszor megbélyegzik, rossznak, neveletlennek mondják őket. Pedig a „rosszalkodásaik” többsége visszavezethető betegségükre, aminek a kezelésére számos lehetőség kínálkozik, így ők is teljes értékű gyerekként, majd később felnőttként tudnak funkcionálni. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ADHD-s gyerekek is megkapják azt a figyelmet a felnőttektől, amit a többiek, hogy segítsék őket az erősségeik kiaknázásában, és fejlesszék őket ezekben. Ez manapság sajnos nem egyszerű, pedig a megbélyegzés frusztrációt okozhat, lerombolja az önbecsülést, és agresszióhoz is vezethet. Tapasztalataim szerint ezek a dolgok szorosan összefüggenek egymással, ezért fontos, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros gyerekek önbizalma megerősödjön, és ne csak a velük kapcsolatba kerülő felnőttek, hanem ők maguk is tényként kezeljék, hogy nem kevesebbek társaiknál.