2024. április 18., csütörtök

Ivanuša: A legkevesebb 50 halott drága árat jelent

– Tudjuk, hogy naponta legalább 50 ember hal meg, és azt hiszem, ez nagy ára a járványnak. Egyetértek azzal, hogy az oltakozás az az út, amelyet követnünk kell, és amely reményt ad arra, hogy a járványt kordában tudjuk tartani. De természetesen további intézkedések csökkenthetik a folyamatban lévő járvány intenzitását. Sajnos az emberek nem a nyáron választották az oltást, amikor csendes időszak volt, és amikor ideális volt az emberek oltására. Nem tudom, miért nem hisznek az emberek, de remélem, most már elhiszik, amikor látják, hány ember betegszik meg – mutatott rá Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának igazgatója az N1 Stúdió élő műsorában.

Azt ajánlotta a szerb állampolgároknak, hogy ha békés karácsonyt és újévi ünneplést szeretnének, akkor most kell beoltatni magukat.

– A vakcina nem 100 százalékosan hatékony, de messze a leghatékonyabb módja a betegségek és a halál megelőzésének – hangsúlyozta Ivanuša.
Becslései szerint a koronahullám jelenleg a csúcson van Szerbiában, és hamarosan csökkenhet.

– Bár a szigorú intézkedéseket nem fogadták el, nyilvánvaló, hogy az emberek vigyáznak magukra és családjukra. Az emberek ügyelnek arra, hogy ne legyenek kitéve a vírusnak, és maszkot viselnek a tömegközlekedés során. Remélem, hogy kevésbé járnak ki szórakozni is. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy ez a hullám jelenleg megnyugszik. Emellett a szerbiai oltottak száma is hozzájárult ahhoz, hogy a hullám nem sokkal rosszabb. És sokkal rosszabb is lehetett volna – zárta Ivanuša.