2021. december 7., kedd

Új-Zélandon kötelezővé teszik az egészségügyi dolgozóknak és a tanároknak az oltást

Új-Zélandon hamarosan kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltás felvételét az egészségügyi dolgozók és a tanárok zömének - közölte hétfőn a kormány.

Az orvosoknak, gyógyszerészeknek, ápolóknak, illetve más egészségügyi dolgozóknak decemberig be kell majd oltatniuk magukat, a tanárok és oktatásügyben dolgozók számára január a határidó.

Chris Hipkins, a járvány leküzdéséért felelős miniszter szerint a szóban forgó szakmák képviselői közül sokan már megkapták ugyan az oltást, de semmit se szabad a véletlenre bízni, mert nekik olyan betegekkel és gyerekekkel van dolguk, akik egyelőre nem oltathatják be magukat. A határszervek dolgozói számára már korábban kötelezővé tették az oltást.

A gyors járványügyi intézkedéseknek és szigorú zárlatoknak, illetve az ország viszonylagos elszigeteltségének köszönhetőn Új-Zéland sikeresebben vette fel a harcot a járvány ellen mint a világ legtöbb országa.

A járvány gócpontja a legnagyobb város, Auckland, ahol küzdenek a koronavírus gyorsan terjedő delta variánsa ellen. A város már körülbelül két hónapja zárlat alatt van.

Az ötmilliós Új-Zéland lakosainak mintegy 68 százaléka kapta meg eddig az első adag vakcinát, 47 százalékuk pedig teljesen be van oltva. A 12 év felettiek körében 82, illetve 57 százalékos ez az arány.