2024. április 20., szombat

Távozott a Momentum éléről Fekete-Győr

Orosz Anna lesz a továbbiakig a párt ügyvivő elnöke

Megvonta a bizalmat a miniszterelnök-jelölti előválasztáson rendkívül rosszul szereplő Fekete-Győr András pártelnöktől a Momentum küldöttgyűlése vasárnap.
A testület azért ült össze, mert a politikus bizalmatlansági szavazást kért maga ellen, azután, hogy három százalékkal az utolsó helyen végzett az ellenzéki miniszterelnök-jelölti szavazáson.
Kerpel-Fronius Gábor Facebook bejegyzésére hivatkozva azt írta tegnap, hogy Fekete-Győr András lemondása után Orosz Anna került a Momentum élére ügyvezetőként.
A párt főpolgármester-helyettese a bukott pártvezetőről a következőket írta: „Ezzel véget ért egy korszak. Egy olyan korszak, amelynek András meghatározó szereplő volt – személyisége lenyomatát a párt magán viseli. De úgy zárul le ez a korszak, hogy András velünk marad és ahogy eddig, csak más pozícióban, folytatja a munkát a közösségért."
Orosz Annáról pedig a következőt: „Anna szintén nagyon régen tagja a Momentumnak, többszörös elnökségi tag, közel volt az elmúlt időszak eseményeihez, és személyes kvalitásai is predestinálják őt a párt vezetésére. Akik követték a kampányt, tudják, hogy mennyire nagyra tartom Anna politikai teljesítményét és személyiségét is. A vezetésével a Momentum kiválóan meg fogja oldani az előttünk álló nehéz feladatokat."
A magyar közéletbe az olimpiaellenes kampánnyal berobbanó Momentumot öt éven át vezető, most 32 éves Fekete-Győr András Facebook-bejegyzésében szintén azt ígérte, hogy továbbra is ki szeretné venni a részét párt munkájából.