2021. december 6., hétfő

Hatvanéves létjogosultság

Az el nem kötelezett országok alapelvei ma is fontos üzenetet hordoznak

Az el nem kötelezett országok mozgalmának hatvan év után is van létjogosultsága – hangzott el az évforduló alkalmából megtartott csúcstalálkozó megnyitóján Belgrádban. Aleksandar Vučić államfő alkalmi beszédében rámutatott, a hullámvölgyek ellenére az el nem kötelezett országok mozgalma sikertörténet. Véleménye szerint azonban nem nosztalgiával kell erre a mozgalomra tekinteni, hanem a a mindennapjaink kihívásainak megfelelően új tartóoszlopokra kell állítani, a béke, a politikai, kulturális és gazdasági fejlődés mentén. Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke, a mozgalom hatvanéves évfordulójának másik házigazdája kiemelte, a szuverenitás, a területi integritás és az agresszív fellépéstől való tartózkodás, valamint más államok belügyeitől való távolmaradás az el nem kötelezett országok mozgalmának lényege. Mint mondta, Azerbajdzsán ma is a béke, a biztonság, a nemzetközi jogok és az igazságszolgáltatás mellett száll síkra.
Tegnap és ma Belgrád ad otthont annak a csúcstalálkozónak, amellyel az el nem kötelezett országok mozgalma megalapításának 60. évfordulójára emlékeznek. A tegnap kezdődött konferencián 105 ország és kilenc nemzetközi szervezet, illetve mintegy 50 állam- és kormányfő, valamint külügyminiszter vesz részt. A kétnapos konferenciát a belgrádi Vásártéren tartják, ám több helyszínen folynak államközi tárgyalások, sőt a szervezők számos kísérőprogramot is előirányoztak, így például facsemetéket ültetnek a Barátság parkjában, a Szerbiai Posta ebből az alkalomból egy új bélyegsorozatot adott ki, amire a mozgalom megalakításának első konferenciájára az 1961-ben megtartott belgrádi konferenciára emlékeznek, de a főváros közlekedésében is kisebb-nagyobb dugókkal, valamint a forgalmi rend módosításával kell számolni.

Az el nem kötelezett országok mozgalma 1961-ben azokat az országokat tömörítette, amelyek nem csatlakoztak egyetlen nagy hatalmi-katonai (USA vagy Szovjetunió vezette) tömörüléshez sem. Négy politikai vezető elképzelésein alapult: Indonézia első elnöke, Sukarno, India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru, Egyiptom második elnöke, Gamal Abden-Nasszer, valamint Jugoszlávia első elnöke, Josip Broz Tito megbeszélései szerint jött létre. A négy vezető a két tömbhöz képest elmaradott vagy kifejezetten fejletlen országokat akarta megkímélni a nyugati és a keleti tömbök között folyó hidegháborútól. A posta által kiadott bélyegek a mozgalom elveit, ideáljait és jelenetőségét szeretné ezzel népszerűsíteni, illetve rámutatni Belgrád és az akkori Jugoszlávia jelentőségére a világ eseményeiben.
A tegnap elkezdődött esemény a legnagyobb multilaterális rendezvény Európában a járvány idején, hiszen mintegy 4000 ember vesz rajta részt, éppen ezért a legszigorúbb járványügyi előírások betartásával tartják. Minden résztvevőnek negatív PCR-tesztet kellett felmutatni.
A vendégeket Nikola Selaković külügyminiszter és Jeyhun Bayramov, Azerbajdzsán külügyminisztere köszöntötte, az államfőket pedig Aleksandar Vučić fogadta.

EGYENLŐSÉG, EGYFORMA JOGOK

– Üdvözöljük Önöket itthon! Belgrád büszke házigazdája volt, ma is az, és lesz is minden békeszerető embernek. Belgrád, a különböző civilizációk, kultúrák és vallások találkozásának városa, Önöket, a civilizációk útkereszteződésének és a Kelet és Nyugat közötti kapcsolattartási pont évszázados szimbólumát, mindig a párbeszédre és az új együttműködési hidak felépítésére fogja inspirálni – hangsúlyozta Aleksandar Vučić, majd rámutatott a polarizált világban helyt álló bátor államférfiakra, illetve arra, hogy utódaiknak az ő útjukat kell ma is követniük.
A szerb államfő arra is rámutatott, hogy a nemzetközi együttműködés során az Egyesült Nemzetek elveivel megalapozott út az egyedüli, ami az emberiség jólétéhez vezet. Az ENSZ 2030-as Ágenda éppen a békét, a biztonságot, a fejlődést és az emberi jogokat népszerűsíti – emelte ki Vučić.
– Szerbia, mint Jugoszlávia jogutódja, amely az Egyesült Nemzetek és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik megalakítója volt, a multilateralizmus politikájának és a nemzetközi jogi normák tiszteletben tartásának büszke hirdetője – mondta a szerb államfő.
Vučić az egyenlőségre, a mindenkire vonatkozó jogokra mutatott rá, mint mondta az el nem kötelezett országok mozgalmának is ebben az irányban kell folytatnia megkezdett útját. Véleménye szerint a világ csak ezzel a civilizációs lépéssel tud fennmaradni.

A résztvevők egy csoportja (Fotó: Beta)
A résztvevők egy csoportja (Fotó: Beta)

A DIPLOMÁCIA PROBLÉMAMEGOLDÓ ESZKÖZ

Antoni Guterres, az ENSZ főtitkára videóüzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi találkozót a legnagyobb globális kihívások idején tartják. Majd rámutatott arra is, hogy az el nem kötelezett országok mozgalma jelentősen hozzájárult a koronavírus-járvány okozta válság alatt kialakult globális szolidaritáshoz. Elmondta, a mozgalom országai a nukleáris fegyverzet csökkentését is elősegítették a világban, illetve a világ egységének erősítését is.
Abdulla Shahid, az ENSZ Közgyűlésének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a diplomácia planetáris problémák megoldásában fontos eszköz. Ő az emberi jogok tiszteletben tartását, a konfliktusok békés megoldását és az emberiség között fennálló különbségek eltörlését hangsúlyozta.
Mevlüt Çavuşoğlu, Törökország külügyminisztere is a gazdasági egyenlőtlenségek elleni küzdelemre hívta fel a figyelmet, mint mondta, az egyenlőtlenségek ugyanis csak tovább mélyítik a már így is oly nagy szakadékot a fejlett és a fejletlen országok között. Kiemelte, a hidegháború már véget ért, a bipoláris világ multipolárissá vált, a kihívások összetettebbek lettek, ám a Belgrádban megkötött deklarációnak továbbra is nagy jelentősége van.
Çavuşoğlu lehetőséget kapott arra, hogy felszólaljon a konferencián, annak ellenére, hogy Törökország tagja a NATO-nak, a létező katonai blokk egyikének. Ilham Aliyev beszédében ki is emelte, hogy Törökország az egyedüli állam, mely kiemelt vendégként van jelen az értekezleten.
Szergej Lavrov, Ororszország külügyminisztere is felszólalt. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ alapelveit nem szabad elfeledni. Kiemelte, a kettős mércét kerülni kellene, illetve nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a korábban gyarmatként működő országok fejlődésére, és egymás megbecsülése elengedhetetlen az együttműködéshez.
Lavrov felolvasta Vladimir Putinnak, Oroszország elnökének üzenetét is, amely szerint az el nem kötelezett országok mozgalmának alapelvei elengedhetetlenek az egyre turbulensebb világban, amikor az emberiség számos kihívással szembesül.
Az évforduló alkalmából megtartott konferencia az országok közti találkozókra és megállapodásokra is alkalmat ad, mindenekelőtt a gazdasági együttműködésre fektetik a hangsúlyt, ám más tartalmú megállapodásokra is sor kerül.
Aleksandar Vučić Szerbia és Ghána együttműködéséhez való hozzájárulásáért a Szerb Köztársasági Érdemrend Szalaggal díjazta Nana Addo Dankwa Akufo-Addot, Ghána elnökét. Ghána az elsők között társult az el nem kötelezett országok mozgalmához hatvan évvel ezelőtt.
Tegnap Ivica Dačić, a köztársasági képviselőház elnöke vacsorát rendezett a delegációk vezetőinek tiszteletére, a Parlament épületében fogadta őket.