2024. március 29., péntek

Megemlékezés és koszorúzás

Szabadka fasizmus alóli felszabadulásának 77. évfordulója alkalmából tegnap a Fasizmus áldozatainak terén intézmények, szervezetek, egyesületek, önkormányzatok delegációi koszorúzták meg a fasizmus áldozatainak emlékművét. A szabadkai önkormányzat, a polgárok és a harcosok szövetsége képviseletében Stevan Bakić polgármester és delegációja helyezte el a koszorút:

– Gyönyörű épületeink szörnyű bűntetteket takarnak. Beleértve a központunkat is, ahol megbecsült polgárainkat akasztották fel a megszállók, rengetegen embert a haláltáborokba küldtek, sokan vissza se tértek oda. Ezt sohasem szabad elfeledni, mint azokat sem, akik a borzalmaknak véget vetettek – hangsúlyozta Stevan Bakić, majd z Maksim Bakrač, a szabadkai Subnor elnöke fordultaz egybegyűltekhe.

Stevan Bakić a megemlékezésen (Fotó: Lukács Melinda )

Stevan Bakić a megemlékezésen (Fotó: Lukács Melinda )

– Hetvenhét év telt el 1944. október 10-e óta, amikor az első szabadkai Partizán brigád harcosai, a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és a Vörös Hadsereg segítségével felszabadították városunkat a megszállók alól. Ma már köztudott, hogy a megszállók elleni harcokban százezrek vesztették életüket. Az ő emléküket őrzi ez az emlékmű – hallottuk egyebek közt Maksim Bakračtól, aki azt üzente a fiataloknak és a gyermekeknek, hogy éljenek békében és megértésben a polgártársaikkal, ismerjék meg a múltunkat, és építsenek egy szebb jövőt.
A megemlékezés után a sétaerdei pravoszláv temetőben, a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművénél is elhelyezték a kegyelet virágait.