2024. április 19., péntek

A kis gömböc nagy vándorútja

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a temerini Vándor Bábszínház

2005 óta ünnepeljük szeptember 30-án a magyar népmeséket, annak érdekében, hogy fennmaradjanak, és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra.

A jeles ünnepnapnak Benedek Elek születésnapját jelölték ki. A temerini Vándor Bábszínház minden évben ezen a napon mutatja be az évad első előadását a temerini kis közönségnek a helyi Tájházban. Tóth Lívia, a Vándor Bábszínház elnöke és Garbac Sarolta, a bábszínház tagja idén a járványügyi helyzet miatt a bemutató helyett interaktív foglalkozásokkal készült. A jubileumra való tekintettel pedig nem csupán az elsősöket látták vendégül, hanem meghívták az óvodásokat és a Kókai Imre Általános Iskola összes alsós diákját is, így mintegy háromszáz gyermek élvezhette a színes programokat. A foglalkozások kisebb csoportokban öt helyszínen valósultak meg. A rendezvényen a kis gömböc útján haladva bemutatták tízéves munkásságukat is.

A szervezők kiállították az előző előadások bábjait és díszleteit is (Fotó: Ádám Jennifer)

A szervezők kiállították az előző előadások bábjait és díszleteit is (Fotó: Ádám Jennifer)

Tóth Líviával a gyerekek elkészítették saját bábjaikat (Fotó: Ádám Jennifer)

Tóth Líviával a gyerekek elkészítették saját bábjaikat (Fotó: Ádám Jennifer)

A gyerekek először tájházlátogatáson vettek részt, ahol Ádám Istvánnak, a helyi tájház gondnokának vezetésével megismerkedhettek a letűnt idők tárgyi emlékeivel. Ezután bábkiállítás és meseolvasás várta a gyerekeket. A szervezők kiállították az elmúlt tíz évben készült előadások bábjait, díszleteit, kellékeit, kosztümjeit, amit nagy érdeklődéssel tekintettek meg a kisdiákok. A kiállítást követően népi játékokat és dalokat tanultak Lukács Sára logopédussal, majd bábokat készítettek, végül pedig interaktív bábos foglalkozás zárta a programot.

– Előadásaink és rendezvényeink szorosan kötődnek a magyar népi kincshez. Népmeséket, népdalokat és népi játékokat dolgozunk fel. A mai napot A kis gömböc című népmese köré szőttük. A gyerekek a különböző állomáshelyeket bejárva megismerkedhettek egy előadás elkészítésével. Az egyetlen célunk, hogy jól érezzék magukat, és valamennyire megismerjék a mi tevékenységünket – mondta el Garbac Sarolta.

Elkészültek a bábok (Fotó: Ádám Jennifer)

Elkészültek a bábok (Fotó: Ádám Jennifer)

Tóth Lívia a bábkészítés fortélyaiba vezette be a kisdiákokat. Segítségével fakanálból elkészítették az előadáshoz szükséges bábokat, a lányokat, a kaszásokat, a kanászokat és a katonákat.

– Az idei rendezvényhez egy olyan játékfonalat kerestünk, ami össze tudja fogni a különböző helyszíneket. Így esett a választásunk erre a mesére, illetve jó ötletnek tűnt, hogy a végén be is kapja a gyereket a kis gömböc. Bábkészítés szempontjából is csoportokat alkotva készítettük el a szereplőket. Véleményem szerint jól sikerült a rendezvény. Igyekeztünk teljes képet alkotni a munkánkról, illetve a bábozás többféle szegmensét is megmutatni – tette hozzá.

A kisdiákok tetszését egyöntetűen a bábjáték nyerte el, hiszen megalkotva saját bábjukat, ők is részesei lehettek a produkciónak.

Népi játékokat és dalokat tanultak Lukács Sára logopédussal (Fotó: Ádám Jennifer)

Népi játékokat és dalokat tanultak Lukács Sára logopédussal (Fotó: Ádám Jennifer)

A gyerekek tetszését egyöntetűen a bábjáték nyerte el (Fotó: Ádám Jennifer)

A gyerekek tetszését egyöntetűen a bábjáték nyerte el (Fotó: Ádám Jennifer)

A Vándor Bábszínház eddig mintegy százharminc iskolával és óvodával, valamint civil szervezettel működött együtt. Évente majd negyven települést bejártak a Vajdaságban. Rendszeres fellépői a Mosolytenger gyermekfesztiválnak Zentán, szerepeltek a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Fesztiválján, évente többször meghívást kapnak a Magyarság Házába Budapestre, valamint bemutatkozhattak a neves romániai Merlin bábszínházban is Temesváron. Az elmúlt tíz évben több mint nyolcszáz alkalommal játszottak csaknem negyvenezer gyermek előtt. A közönség láthatta A kiskondás, A csillagszemű juhász, az Egyszer egy királyfi, a Kőleves, a Mátyás király nálunk jár, Az aranyszőrű bárány, a Megy a Gí-Gá világgá..., A szorgalmas és a rest lány című bábelőadást. Kétszer dolgozták fel A kiskakas gyémánt félkrajcárja című közkedvelt mesét, emellett kollázselőadás készült Vándormesék címmel, illetve több helyszínes rendezvényt is tartottak A kis kígyó elnevezéssel. A fiatalok láthatták az Igazság című darabot is. Az elmúlt egy évtized tartalmas és változatos volt, de legfőképpen nagy élményt nyújtott a gyermekeknek, akik rendre felszabadultan, gyermeki nyitottsággal és teljes átéléssel fogadták az előadásokat.

A gyerekek is részesei lehettek az előadásnak (Fotó: Ádám Jennifer)

A gyerekek is részesei lehettek az előadásnak (Fotó: Ádám Jennifer)

A leghálásabb közönség (Fotó: Ádám Jennifer)

A leghálásabb közönség (Fotó: Ádám Jennifer)