2021. november 27., szombat
KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Mit hoz az ősz?

Kihunyt a koronavírus harmadik hulláma, jött viszont kegyetlen gyorsasággal a negyedik. Jól emlékszem: egyes szakemberek jóslata szerint ez a beköszöntő negyedik hullám nem is volt várható. – Ha mégis, annak se tüze se lángja nem lesz – mondták –, szaknyelven szólva esetleg endemikus (helyhez kötött) formát produkálhat. De nem így lett.

Igaz, a Covid–19 betegségre vonatkozóan csak jóslatokra támaszkodhatunk, tekintettel ellenfelünk még mindig fel nem ismert tulajdonságaira, meglepetésszerű, sajátságos szeszélyeire. Hogy mást ne mondjunk, sok más vírussal ellentétben a forró égöv fertőzőségi potenciában nem jelent neki akadályt. S mire minden tulajdonságát megfejtenénk e vírusnak, feltűnik egy újabb mutáns, amely új, ismeretlen tulajdonságokkal élve, romba dönti ismereteink kártyavárát.

Jelenleg éppen az Indiából származó, delta nevezetű mutáns fenyeget, és okoz álmatlanságot tudósainknak, orvosainknak, s nekünk, akik még át nem éltük valamely formájában a bajt. Mintha hozzánk nőtt volna, itt van közöttünk, már magam sem tudom, mióta nem tudunk elindulni sehova, maszk nélkül az arcunkon.

Sétálok a városban és megpillantom a szűk központban a Szent Rókusnak emelt kápolnát. A régi betegségek másként viselkedtek, mondhatnám, átláthatóbban. Szabadkán, ahol ma e sorokat rovom, az 1738-as esztendő pestisjárványa arra késztette elődeinket, hogy Szent Rókushoz fohászkodjanak. A járvány elmultával meg is építettek tiszteletére egy kápolnát, amely (kissé átépítve), ma is díszíti a város szűk központját.

A betegség ugyan kis időre felújult, de végül is „hanyatt-homlok távozott" városunkból, hogy többé írmagja se legyen, mind a mai napig. Jött, keresztülfutott a városon, s eltűnt mindörökre. Így volt ez régen, de ma már más időket élünk. A Covid–19 az új idők új betegsége. Azok a különben tisztességes gondolkodású orvosok, akik a negyedik Covid-hullámtól, amolyan kisebb fajta, rajtunk gyorsan átfutó járványocskát vártak, nagyot csalódtak.

Amikor még ezt becsületesen optimista lelkülettel meghirdették, az emberek sorban álltak a vakcináért. Száz méter hosszan várakoztak velem együtt az oltóközpont előtt. Mindegy volt, kínai vagy sem, nem válogattak. Az a jó vakcina – mondták bölcsen –, amit megkapunk.

Európa-szerte az elsők között vagyunk az átoltottságban, a lakossági arányokat figyelembe véve – hirdette a média. Senki az országban, jómagam sem gondoltam, még elképzelni sem tudtam, hogy az oltáskedv megtorpan az 52%-nál, pontosabban, nem egészen állt le, de a heti, újonnan beoltottak száma ezrelékben mérhető, matematikailag elhanyagolható. Nem segített a 3000 dináros díjazás, az orvosok, politikai vezetők, kulturális és közéleti munkások felhívása, mondhatnám, könyörgése sem.

Mi várhat ránk őszre? Ha mi sem változik, ha a válságtörzs nem találja meg a varázsvesszőt, ami az oltási kedvet jó irányba fordítja, nem kell nagy tudás ahhoz, hogy megjósoljuk, milyen ősz vár ránk a Covid–19-cel együtt élve. A kép sajnos teljesen világos, egyértelmű, a következményekről maga az olvasó is ítélhet: határlezárások, covidos betegekkel telt korházak, ijesztő arányban nő a lélegeztetőgépeken lévők és az elhunytak száma.

A nem covidos betegek kiszorulnak az orvosi ellátásból, magukra maradnak egy fejreállított világban, szaporodnak az ilyen-olyan gyülekezési tiltások, beáll az egyházi élet fékezése, a szellemi élet kiszorul a mindennapokból, az orvosok és ápolók kimerültsége napról napra növekszik. És ami szintén fájó, jön az online tanítás felújítása, ami – tudjuk mindannyian – nem sok jót hoz sem a tanároknak, sem a gyerekeknek, egy kibicsaklott alternatíva, kényszerű cselekedetek sora.

És még valamit, ami minden eddig elmondottnál orvosilag, és nem csak orvosilag elszomorítóbb: a vírus szabadon mutál az ötven-egynéhány százalékos átoltottságban, újabb és egyre ellenállóbb fajok jelennek meg, jönnek az újabbnál újabb „emlékeztető oltások", nem lesz elég az évtizedeken át elégségesnek ítélt 70%, ma már 80-90%-os átoltottság kell a nyájimmunitás eléréséhez, aminek teljesítése ebben a felfogásban, amiben élünk, elképzelhetetlen.

Ideje lenne utánanézni, felismerni a lanyhuló oltáskedv okait, felkutatni az ellenérveket: bizalmatlanság az orvostudományban, félelem a mellékhatásoktól, téves információk az oltószer hatásaitól, a trombóziskockázattól, „a sokan óltakoznak, nekem már nem kell"... Csak úgy tudjuk orvosolni a bajt, ha ismerjük eredetét.
Vannak az Európai Unióban országok, amelyekben jobb a helyzet, sőt a legtöbb uniós országban, de én most a mi országunkról beszélek, Szerbiáról, ahol megtorpant az oltási kedv.

Az oltási pontok szélesre tárt kapukkal várnak bennünket, sőt válogatni is lehet a keleti és nyugati oltószerek között. Rajtunk múlik, csakis rajtunk, hogy elmozdulunk-e jó irányba, vagy az „ahogy lesz, úgy lesz" változatot választjuk. Jó példaként álljon előttünk Dánia, ahol a lakosság 86%-a beoltatta magát. Az országban az élet visszatért a normális, Covid-korszak előtti medrébe, kivéve a továbbra is fennálló szigorú ellenőrzést a határon. A kérdésre, mi a titka kivételes eredményüknek, egyszerű volt a válasz: magasfokú bizalommal vagyunk kormányunk javaslatai és az orvosaink intelmei iránt, betartjuk azokat. Boldog ország!

Az Európai Unió is egészében a 70% körül jár a beoltottság tekintetében. Az oltásokat jóval enyhébb irammal kezdték, mint mi és más keleti országok, de az oltási kedvet folyamatosan fenn tudták tartani, aminek meg is lett az eredménye. Miért, miért sem, nekem az utóbbi időben sokszor eszembe jut La Fontaine tanulságos meséje a nyúl és a teknős versenyéről. Ha semmi sem változik, annak nagy lesz az ára: attól félek, hogy a hosszas egyhelyben topogást a süllyedés váltja fel.