2021. december 3., péntek

A legjobbkor jött elismerés

– Múlt csütörtökön értesültem, hogy én is díjazott leszek, gyakorlatilag azóta eufóriában töltöm a napjaimat – nyilatkozta lapunk internetes kiadásának Cseszák Zsombor, aki kilenc másik díjazottal együtt pénteken vehette át Budapesten a Junior Prima Díjat, melyet a népművészet és közművelődés kategóriában ítéltek oda.

Cseszák Zsombor Facebook oldala
Cseszák Zsombor Facebook oldala

– Örülök, hogy az elismerés átvételekor a hozzám legközelebb állók ott lehettek. A díjátadásra hét vendéget vihettem magammal, én a családtagjaimat választottam. Szó szerint is értem, hogy egy hatalmas adrenalinlöketet jelent számomra a díj, mert megújuló erővel tudom így folytatni a munkát.

Zsombor, aki a beszélgetés pillanatában is éppen egy fellépésre készült, elmondta, hatalmas szakmai elismerés számára ez a díj és a legjobbkor jött. 

– Nagyon megviselt minket, és természetesen az előadói szakmához kötődő összes résztvevőt a mögöttünk álló időszak, a járvány miatti hatalmas pangás. Most vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy újra felléphetünk, újra meginduljon a munka, s ehhez bizony új lendületre is szükség van, ami ezzel a díjjal mindenképpen megerősödött – mondta Zsombor, és örömmel sorolta, hogy jelenleg a magyarkanizsai Kukorica fesztiválra készül, az óbecsei Ricsaj Népművészeti Fesztivál is szerveződik, melynek kapcsán a tájolás és a családi táncházak szerveződése már folyik Bácska és Bánát településein, a Fokos zenekar kíséretében. Természetesen az Örökségünk koncert, a vajdasági népzenészek egyik legnagyobb bemutatkozója is tervben van ismét.

Cseszák Zsombor Facebook oldala
Cseszák Zsombor Facebook oldala

A Junior Prima díj egyébként a szakmai elismerésen túl két millió forint pénzjutalommal is járt, amelyről minden rosszindulat nélkül elmondható, hogy nagyon jól, és jókor jön a pandémia miatt légüres térbe került előadók számára.

A díjhoz, és a jövőben megvalósulandó tervekhez is, csakis minden jót kívánhatunk Cseszák Zsombornak és pályatársainak!