2021. december 7., kedd

Felvegyék-e a védőoltást az állapotos nők?

Az állapotos nők felvehetik a koronavírus elleni védőoltást. Minél inkább közeledik a szülés ideje, annál nagyobb a fertőzés, és a súlyosabb kórkép kialakulásának a kockázata - nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Ana Mitrović nőgyógyász. A belgrádi Narodni front szülészeti klinika vezetője elmondta, hogy intézményükben naponta néhány koronavírussal fertőzött kismama ad életet gyermekének, de a kórképük nem súlyos.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a múlt héten sok életet követelt a koronavírus, és voltak olyan kismamák és állapotos nők is, akik belehaltak a fertőzés szövődményeibe.

A nőgyógyászok arra hívják fel a figyelmet, hogy az állapotos nők is vegyék fel a koronavírus elleni védőoltást – emlékeztetett a szakértő. Elmondta, hogy az is táplálhatja az emberekben a vakcinákkal kapcsolatos kételyeket, hogy a szakma képviselői között sincs egyetértés a témához kapcsolódó minden kérdésben.

Hozzátette, hogy a várandós nőknek a leginkább a Pfizer védőoltásának a felvételét javasolják az orvosok. Azt tanácsolják, hogy a legjobb, ha az érintettek a terhességnek a tizenkettediktől a huszadik hetéig veszik fel a vakcinát.

A közelmúltban mi is beszámoltunk arról, hogy egy ikrekkel várandós kismama is életét vesztette a koronavírus szövődményeinek következtében.