2024. április 19., péntek

Fekete-Győr András lemondott a Momentum elnöki posztjáról

Miután a miniszterelnöki-jelölti előválasztás első fordulójában utolsó helyen végzett, a Momentum elnöke maga kezdeményezte, hogy a párttagságot képviselő küldöttség döntse el, vele szeretnének-e belevágni a választási kampányba, vagy valaki mással.

Fekete-Győr András lemondott a Momentum elnöki pozíciójáról – tájékoztatta az Index szerkesztőségét a párt. Az elnök a miniszterelnök-jelölti előválasztási szereplése után bizalmi szavazást kért a Momentum küldöttgyűlésétől, amely úgy döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába. Fekete-Győr András elfogadta a döntést, és azonnali hatállyal beadta a lemondását. A párt hat elnökségi tagja továbbra is folytatja a munkát, az elnöki pozícióra pedig hamarosan tisztújítást tartanak – tették hozzá.

Fekete-Győr András öt és fél éves elnöksége alatt a Momentum országos politikai szereplővé nőtte ki magát. A rendszerváltás óta eltelt idő legerősebb parlamenten kívüli pártja ma a Momentum, jövőre pedig frakciója is lesz az országgyűlésben, és ez András közösségszervező munkájának is köszönhető. Az előválasztási eredmény ugyanakkor megmutatta, hogy új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum Küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról. András továbbra is a Momentum aktív politikusaként dolgozik tovább elkötelezetten a kormány- és rendszerváltásért, támogatva a Momentum 15 előválasztási nyertes jelöltjét és a teljes ellenzéki összefogást – méltatta a pártelnök munkáját a Momentum közleménye.

A 24.hu azt írta, hogy azon a bizalmi szavazáson, amelyen a párttagok egy csoportja vett részt, még kétharmadnyi többség állt ki a pártelnök mellett, ám a küldöttgyűlés kétharmados többséggel már a távozására voksolt. Hozzátették, hogy a tagság bizalmi szavazása csak egy nem hivatalos, belső véleménynyilvánítás volt. Az Indexet a Momentum arról tájékoztatta, hogy a tagsági szavazás „egy informális csoport szimpátiaszavazásának eredménye, melyen a tagság csupán néhány százaléka vett részt, nem reprezentatív és semmilyen egyéb információt nem tartalmaz annál, mint hogy néhányan, akik látták, hogy van egy facebookos szimpátiasavazás, kitöltötték". Ez nem tükrözi a tagság tényleges véleményét – tették hozzá.

Az előválasztás első fordulójában az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül a Momentum elnöke az utolsó helyen végzett. Az első helyezett, Dobrev Klára 214 319 szavazatot kapott, a negyedik, vagyis az utolsó előtti helyre befutott Jakab Péterre 86 909-en szavaztak, és Fekete-Győr András lett az ötödik, 20 944-en szavaztak rá.

Az eredmények közzététele után a Momentum elnöke is pocséknak nevezte a saját eredményét.

Az én eredményem az nagyon pocsék, egy egyértelmű kudarc a miniszterelnök-jelölti eredmény – jelentette ki a politikus az előválasztást értékelve a Partizán műsorában. Arról is beszélt, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet, mert a Momentumnak több előválasztási győztese is van, de örültek volna, ha több helyen sikerül nyerniük.

A választók azt a világos visszajelzést adták nekem személyesen, hogy András, neked még tanulnod kell – fejtegette Fekete-Győr András.

Szerinte az emberek leginkább a tapasztalatot, a kormányzóképességet keresték, ezt a Momentum azonban nem tudta demonstrálni és bizonyítani.

Egy hét sem telt el az első forduló után, amikor Fekete-Győr András a közösségi oldalán jelentette be, hogy bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen a rossz előválasztási szereplése miatt. Közölte, hogy a találgatások nem vezetnek sehova, ezért tiszta vizet önt a pohárba. Elismerte, hogy nem sikerült demonstrálnia a kormányzóképességet, és nem sikerült esélyes jelöltté válnia az első forduló végéig.

A kampányban elkövetett hibáimból rengeteget tanultam már eddig is, és fogok tanulni a későbbiekben is – tette hozzá. Fekete-Győr András szerint a politikában „a felelősség vállalása egy nagyon fontos, sajnos a magyar politika világában alig-alig teljesülő kívánalom". Úgy fogalmazott, a miniszterelnök-jelölti végeredményért mindenekelőtt ő a felelős.

A megbízatásom tavaly nyáron kezdődött és jövő nyárig tart. Azzal bíztak meg a tagtársaim, hogy 2022-ben vezessem az Országgyűlésbe, majd kormányra a Momentumot. A tagságot képviselő küldöttek tudják legjobban eldönteni azt, hogy velem szeretnék-e befejezni ezt a ciklust, vagy valaki mással – írta a Momentum elnöke.

A bejelentést követő napokban jelentette be a párt, hogy Márki-Zay Pétert támogatják a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában. Egy nappal később Karácsony Gergely pedig arról tartott sajtótájékoztatót a hódmezővásárhelyi polgármesterrel közösen, hogy visszalép a javára.