2024. március 29., péntek

Vállaljuk magyarságunkat

Az aradi vértanúkra emlékeztek Kishegyesen – A rossz idő miatt rendhagyó megemlékezést tartottak

A kishegyesiek október 6-án, szerdán este tartottak megemlékezést az aradi vértanúk és a kishegyesi áldozatok emlékére. A rossz időjárás miatt a program némileg változott az eredetihez képest: nem a Nyugati temetőben lévő 1848/49-es emlékműnél, hanem a Szent Anna-templomban tartották meg a megemlékezés műsorát, amit szentmise követett. A misét ft. Brasnyó Ferenc esperesplébános celebrálta, a mise után pedig néma koszorúzásra került sor az emlékműnél. Az eseményen jelen volt többek között dr. Czikajló Gergely, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere, Sárközi István, a községi képviselő-testület elnöke, Linka B. Gabriella, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a községi tanács tagjai és más helyi elöljárók.
A megemlékezés szónoka ez alkalommal Kovács Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti képviselője volt.

Hajvert Ákos nemzeti érzelmű verselt szavalt

Hajvert Ákos nemzeti érzelmű verselt szavalt

– Az aradi vértanúk halálának mindig is fontos jelentése volt magyar nemzetünk számára, és elmondhatjuk, hogy a Kárpát-medence számos pontján megemlékeznek most az ő halálukról. Fontos, hogy mindig és mindenhol tisztában legyünk azzal, hogy melyik nemzethez tartozunk, mik a nemzeti értékeink, és milyen kihívások várnak ránk mint nemzetre. Most, 2021-ben is nagyon fontos az együvé tartozás és az, hogy bármikor, bármilyen szituációban vállalni tudjuk magyarságunkat – mondta el Kovács, majd beszéde során arról is szólt, hogy kihívás ma a Délvidéken magyarként az aradi vértanúkra emlékezni. Épp ezért nem felejthetjük el, hogy Magyarország kormánya mi mindent tett értünk az elmúlt időszakban. A számos támogatás mind azt a célt szolgálja, hogy a magyarság megmaradjon itt, ezen a vidéken – fogalmazott –, majd hozzáfűzte, hogy a mostani megemlékezés rendhagyó esemény volt.

A Szajkó énekcsoport fellépése a megemlékezésen

A Szajkó énekcsoport fellépése a megemlékezésen

– Mindig a Nyugati temetőben lévő 1848/49-es emlékműnél szoktunk megemlékezni, most viszont a rossz idő miatt a templomban hajtottunk közösen főt a mártír hőseink előtt. Ezt követően néma koszorúzással róttuk le kegyeletünket az aradi vértanúk és a kishegyesi áldozatok iránt – mondta a képviselő.
A templomban megtartott megemlékezés műsorát Kecskés Tünde könyvtáros vezette, Hajvert Ákos versmondó egy nemzeti érzelmű szavalatot mondott, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Szajkó énekcsoportja pedig dalaival emelte a megemlékezés színvonalát. A rendezvényre az idei évben is a kishegyesi helyi közösség és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület közös szervezésében került sor.