2024. március 28., csütörtök

Adományok a szülészeti osztálynak

Ruhanemű a babáknak és a kismamáknak

A Zentai Közkórház szülészeti osztályára az elmúlt napokban adományok érkeztek, amelyekért nagyon hálás az intézmény vezetősége. A moholi Uhor Julianna húsz darab pólyát, negyven pár kiskesztyűt és kissapkát varrt az újszülötteknek, az adai Adanko Kft. pedig negyven hálóinggel ajándékozta meg a szülészeti osztályt.
Dr. Csáki Beáta, a kórház igazgatója elmondta, hogy mindkét ajándékozónak hálásan köszönik a segítséget, főleg azért, mert már nem először tanúsítottak ilyen figyelmességet.

– Uhor Julianna néni már többször varrt az újszülötteknek kisruhát, pólyát, és soha nem fogadott el érte pénzt. Ezúttal tíz darab kislányoknak és tíz darab kisfiúknak való pólyával lepett meg bennünket, valamint kiskesztyűkkel és sapkákkal. Nagyon hálásak vagyunk neki érte, ugyanúgy, ahogy az adai Adanko cégnek is, amely a kismamáknak hozott negyven darab új hálóinget. A kórház a saját erejéből és pályázatok útján is igyekszik fejleszteni a szülészetét, de az ilyen nem várt segítség mindig nagyon jól jön – mutatott rá az igazgató.

A babaruháknak és a hálóingeknek is nagy hasznát veszik

A babaruháknak és a hálóingeknek is nagy hasznát veszik

Bűn Enikő, a szülészeti-nőgyógyászati osztály főnővére szerint is mindenki nagy örömmel fogadta az új ruhadarabokat, hiszen fogyóeszközről van szó, a ruhák gyorsan elhasználódnak.
– Forgalmas szülészet a miénk, ahol évente mintegy nyolcszáz gyermek születik, vagyis a babaruhákat is és a kismamákra való hálóingeket is rengeteget használjuk, és nekünk is öröm, ha új darabokba öltöztethetjük a kis újszülötteket. Idén eddig közel hatszáz baba jött világra nálunk, és reméljük, hogy az év végére elérjük a nyolcszázas számot – mondta a főnővér.

Bővült az izolációs rész

Dr. Csáki Beáta kórházigazgató a vírushelyzet kapcsán kérdésünkre elmondta, hogy bővíteniük kellett a kórházban az izolációs részt, vagyis az alsó sebészeten is megnyitották az izolációt.
– Bízunk benne, hogy a számok hamarosan esni fognak, és elég lesz csak a neuropszichiátriai épületben kialakított Covid-izolációt fenntartanunk, de a napokban szükség volt a sebészeti részlegen is megnyitnunk. Mintegy ötven covidos beteg fekszik most nálunk, és már napok óta nem tudunk pácienst küldeni Újvidékre a Covid-kórházba, mert nem tudnak több beteget fogadni, ezért is volt szükséges nálunk bővíteni a részleget. A szakrendeléseket folytatjuk, az előirányzott műtéteket elvégezzük. Egyedül a fül-orr-gégészeten szüntettük meg a műtéteket, vagyis a hétre betervezetteket még elvégezzük, de aztán egy kényszerű szünet következik, és az osztályon csak szakrendelés lesz, ugyanis a nővéreket át kellett csoportosítanunk az izolációs részlegbe – mondta az igazgató.