2024. április 19., péntek

Az anyaság teljes megéléséért

Kétnapos műhelymunkát szerveznek Topolyán

Önismereti csoportfoglalkozásra várja az anyákat és az anyákkal kapcsolatba kerülő szakembereket Topolyán a magyarországi Mother Nature – AnyaTermészet Egyesület, a 3+ Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében október 16-án és 17-én a művésztelepen. A holisztikus szemléletű, szeretetközpontú rendezvényre bárki jelentkezhet, aki feltöltődésre vágyik az egyre személytelenebbé, felületesebbé és durvábbá váló hétköznapokban – tudtuk meg Cservenák Kancsár Izabellától, a házigazda 3+ igazgatóbizottságának az elnökétől.

– Számunkra hatalmas öröm, hogy ezt a rendezvényt megszervezhetjük, hiszen Topolyán és környékén még nem találkoztunk ilyen természetet tisztelő, a lelki, a szellemi fejlődést és feltöltődést is magában hordozó megmozdulással vagy közösséggel. A 3+ vezetősége már korábban makói együttműködő partnereinknek köszönhetően megismerkedhetett ezzel a foglalkozással, és nyugodt szívvel tudom minden érintettnek ajánlani, hiszen nagyszerű energiákkal gazdagodtunk általa. Amit tudni kell a Mother Nature nemzetközi projektről és az általa szervezett műhelyfoglalkozásokról, az az, hogy egy elhivatott csapat a mozgatórugója, amely eddig több mint száz anyának igyekezett támogatást nyújtani az anyaság cseppet sem egyszerű útvesztőjében. A szervezet szakemberei a projektjeik után igyekeznek önszerveződő és önkezdeményező, egymást motiváló anyacsoportokat alapítani, majd támogatni őket szerte azokon a településeken, ahol megfordultak. Ezeknek a közösségeknek az a célja, hogy olyan társadalmi modellben is gondolkodjanak, ahol a nőknek nem kell egyik szerepből a másikba szétszakadniuk. Olyan életet tudjanak kialakítani, ami a legjobban megfelel nekik, és amiben nem lesznek pénzügyileg kiszolgáltatva senkinek sem. A folyamat persze egyáltalán nem egyszerű, hiszen egy anya élete folyamatosan változik, hol bonyolultabb, hol egyszerűbb, de hatalmas feltöltődést jelenthet, hogy lehet kiút a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetből – hallhattuk.

A művésztelepen a hölgyek, anyák olyan intenzív műhelymunkán vehetnek részt, ahol minőségi énidőt tölthetnek el egy elfogadó női közösségben. Önismereti tanuláson keresztül kapcsolódhatnak önmagukhoz, felismerhetik, hol tartatnak, esetleg min változtathatnak az anyaság, a női életútjuk megélése alkalmával. Kreatív módon, a természetet mint segítőtársat bevonva fogalmazhatják meg önmaguknak, mi zajlik belső világukban. Ezen keresztül erősíthetik meg az úgynevezett belső iránytűiket, hogy az anyaság labirintusában és a női életszakaszokban a helyes utat mutassa – összegezte Cservenák Kancsár Izabella a kétnaposra tervezett foglalkozás lényegét, majd rátért arra is, hogy konkrétan kiknek jelenthet feltöltődést a műhelymunka.

– Azoknak a nőknek, akik anyaságuk által egy megváltozott, eddig ismeretlen élethelyzettel néznek szembe, és kapaszkodókat keresnek, mint ahogy azoknak is, akik a gyermekeik életkorának a változása által a folyamatosan ingoványos körülményekben új utakat keresnek a kiteljesedésre. Emellett anyákkal foglalkozó szakembereknek, aktív civileknek, akik saját élményen keresztül szeretnék megismerni a Mother Nature – AnyaTermészet Egyesület anyákat támogató programjait, eszközeit, mint például az úgynevezett Mother Nature kártyacsomagot.

A műhelymunkát magyarországi szakember vezeti, Dömösi Emese szülésfelkészítő oktató, dúla, nőjogi aktivista, a Mother Nature – AnyaTermészet Egyesület elnöke, a Makói Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke. A rendezvényt nyertes pályázatoknak köszönhetően a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a topolyai helyi közösség támogatja, illetve a Bácska szívében című könyv eladása bevételéből a 3+ részére felajánlott összegből kerül megvalósításra. A férőhelyek száma korlátozott, az első 20 személy jelentkezését tudják fogadni október 12-ig.
A házigazda topolyai nagycsaládos-szervezet a résztevőktől szívesen fogadja az 500 dináros, éves tagsági díj befizetését. Bővebb információ, a jelentkezési űrlap letöltési linkje a 3+ Facebook-oldalán található.