2024. április 20., szombat
ÓBECSE

Élnünk kell!

Az óbecsei belvárosi katolikus temetőben lévő honvédsírnál tegnap alkalmi műsorral és koszorúzással tisztelegtek az aradi vértanúk emléke előtt. Nemzetünk mártírjai előtt rótták le kegyeletüket, akiknek halála tanúbizonyság arra, hogy a gyász igenis képes akaraterővé, a fájdalom szinte dacos, ám megfontolt elszántsággá fejlődni. A megemlékezésen ünnepi köszöntőt Szerda Balázs, a Községi Tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja mondott, aki kiemelte a tenni akarás fontosságát.

– Aradon, a vesztőhelyen hagyott holttestekhez már aznap hatalmas tömegek érkeztek, így a bosszú, az elrettentés szándéka szentelte végül golgotává Aradot. Ez adott erőt a nemzetnek, hogy kitartson az ügy mellett, amiért a vértanúk életüket adták. A magyar szabadságért, a polgárosodásért folytatott küzdelem nem a nyílt harctéren ugyan, de folytatódott. A forradalmat éppen ez az időtálló eszme teszi örökérvényűvé, a hősök által kijelölt út ma is követendő: merjünk nagyot álmodni, merjünk nagyok lenni. Tudnunk kell, hogy az életünk, a jövőnk felett mi, és csakis mi rendelkezünk. Büszkén, bátran és felelősséggel kell viselnünk a vértanúk örökségét. Ők meghaltak egy eszméért, egy ügyért, azért, haltak meg, hogy mi élhessünk érte! És élnünk kell! Élnünk kell mindennap, minden gondolatban, minden szavunkban, minden cselekedetünkben. Ezt kívánja tőlünk a magyar szabadság örökös harca. Ne feledjük, a szabadság nem ingyen jár, korántsem magától értetődő. Nem egyszer megszerzendő, örökös kiváltság. Csakis kemény munkával, mindennapos küzdelemmel, kitartással, vasakarattal szerezhető meg és tartható fenn. Bár a szabadság jelentése koronként változik, a cél ma is egyértelmű: szabadon élő, gondolkodó, alkotó nemzetnek lenni. Pont úgy, ahogy ma emlékezünk. Büszkén, egyenes háttal, magyarul – mondta.

Az emlékműnél ft. Magó László mondott imát az áldozatok lelki üdvéért, míg az alkalmi műsorban a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora leánykarának énekcsoportja, valamint Deák Evelin és Varró Tódor szavalók léptek fel. A megemlékezést követően megkoszorúzták a vértanúk emlékművét. A Magyar Nemzeti Tanács és az óbecsei önkormányzat mellett a magyar politikai pártok és civil szervezetek egy csoportja helyezte le az emlékezés virágait.